
Itt az ősz, érdemes bogyóbeszedő túrára indulnunk – na de mi ehető, és mire jók ezek a színes termések?
Som
Fotó: Shutterstock
Ez a gyönyörű növény és bogyója az erdő éke. Egy-egy bogyó mérete két centistől akár a szilvaméretűig is terjedhet. Íze savanykás, és nyersen van benne a legtöbb vitamin, de nagyon finom, jellegzetes ízű, fanyar lekvárt (más gyümölccsel együtt érdemes befőzni), szörpöt és kompótot is lehet belőle készíteni, sőt aszalva is el lehet tenni. Nagyon magas C-vitamin-tartalma miatt erős antioxidáns és hatékony immunerősítő.
Bodzabogyó
Fotó: Shutterstock
A növény őszre beérő fekete bogyóiból gyógyszert, pálinkát, szörpöt és lekvárt is készítenek. Bár a bogyónak nagyon magas a flavonoid tartalma (mint az összes sötét, lilás termésnek), vigyázni kell vele: virága és fekete termése főve ehető, nyersen azonban a termése és legfőképp a benne lévő mag mérgező!
Galagonya
Fotó: Shutterstock
Másik őshonos növényünk termését, a galagonyát még azelőtt érdemes leszedni, hogy megcsípné a dér, tehát pont ellentétesen, mint ahogy a csipkebogyónál megszoktuk. A növényből kivont hatóanyagok szívregeneráló és értágító hatásúak, igazoltan hatásos szívgyógyszer. A galagonyabogyót nem szokták nyersen fogyasztani, inkább lekvárt főznek belőle. A szívgyógyító teához a növény virágát szokták felhasználni.
Csipkebogyó
Fotó: Shutterstock
A csipkebogyó is régi gyógynövényünk, ráadásul még finom is. Magas A-, B1-, B2-, K- és C-vitamin-tartalma miatt tökéletes immunerősítő. A csipkebogyótea, -szörp és -lekvár jó, ha része az őszi étrendünknek, ráadásul a tea nemcsak megfázásra jó, hanem ízületi gyulladás ellen is hatékony, szabályozza a vércukorszintet és segíti a zsírok lebontását.
Kökény
Fotó: Shutterstock
A kökénybogyó épp oly sokoldalú, akár a csipkebogyó. Magas a C-vitamin-tartalma és a rengeteg benne lévő flavonoid (ellagsav) miatt a rákmegelőzésben és az érrendszer regenerálásában is kiemelkedő. A gyümölcsében lévő polifenol flavonoid képes megkötni a vasat, így jó vérképző is, míg a bogyó fokozza az anyagcserét, azaz vízhajtó hatású.