Bicikliszállítás autóval – melyek a lehetőségek?
A biciklitúrák egyre népszerűbbek – de hogyan szállítsuk a kiindulópontig? A belső térben, a tetőn vagy a hátsó ajtón?

Először azt kell eldönteni, az autón kívül vagy az utastérben akarjuk-e szállítani a kerékpárt. Ez attól is függ, hogy milyen és mekkora az autó, hányan utazunk benne, illetve hogy csak az oda- és visszaúton kell-e szállítanunk a bicikliket, vagy a tartózkodási helyen is utaztatjuk majd azokat nap mint nap. Amennyiben van elég hely, a kerékpárok belülre is kerülhetnek.
A belső térben
Fotó: Volkswagen
A benti szállítása azért előnyös, mert nem kell különböző kiegészítőket venni és felszerelni az autóra, a biciklik nem koszolódnak utazás közben, nem növelik a légellenállással a fogyasztást, és nem változtatják meg az autó menettulajdonságait. Fontos azonban biciklizsák használata, hiszen az éles vagy olajos részek könnyen felsérthetik vagy összekoszolhatják az utasteret. Ilyenkor legalább az első vagy mindkét kereket ki kell venni, emellett gumipókokra is szükség lesz, hogy ne dülöngéljenek menet közben. Egyterű modellekhez általában lehet kapni a kivehető ülés helyére olyan sínt, amellyel biztonságosan rögzíthető a sporteszköz.
A tetőn
Fotó: Volkswagen
A tetőn való szállításhoz ajánlott az egyszerű tetőcsomagtartóra fektetés helyett speciális, az eszközt függőleges helyzetben rögzítő kerékpártartót használni (magas autókon nem szerencsés ezt választani, mert nagyon nehéz feltenni/levenni a bicikliket). Hosszú útra nem igazán érdemes a tetőn vinni a kerékpárokat, mert 100 kilométerenként akár két literrel is megnövelhetik a fogyasztást, viszont rövidebb utakon előnyös lehet, mert kb. öt másodperc alatt rögzíthető rajta a bicikli, nem zavarja a belső csomagtartóhoz való hozzáférést, nem nehezíti meg a parkolást – igaz, észben kell tartani, hogy parkolóházba nem hajthatunk be!
A hátsó ajtón vagy vonóhorgon
Fotó: Opel
Bizonyos típusú autókon szállítható a kerékpár a hátsó ajtóra támaszkodó tartón: ennek az a hátránya, hogy koszos lehet a bringa, hogy megnehezül a hozzáférés a csomagtartóhoz, továbbá figyelni kell arra, hogy a szállítmány ne takarja el szabálytalanul a lámpákat vagy a rendszámot. Az egyik legjobb módszer a vonóhorogra szerelhető szállító, ezek magasabb árkategóriában billenthető kivitelben is kaphatók, ezáltal nem zavarják a csomagtartó használatát. Gyorsan és könnyen felszerelhetők a kocsira, akárcsak a biciklik az eszközre – a legfőbb „hátrányuk", hogy önmagukban is elég drágák, s a vonóhorog kialakítása is elég sokba kerül. Ezekbe általában beépítik a szükséges lámpákat és a pótrendszámtábla-tartót, arra viszont figyelni kell, hogy hátrafelé egy méterrel nyúlhat túl az autón a szállítmány, míg oldalra 40-40 centiméterre lóghat ki – ez utóbbinak szükség esetén a kerekek levételével lehet eleget tenni.
- Top 5 látványos bicikliút Európában! ›
- Elektromos mountain bike-ot mutatott be az Audi ›
- Stresszmentes autóbérlés a nyarlás során ›
- Villog az üzemanyagjelző? Vajon mennyit autózhatunk még? ›
- Biciklitúra-ajánlatok – vakáció két keréken három országban ›
- Praktikus városi és erdei túrákhoz is: megújult a VW T-Cross ›
- Kerékpárok szállítás az új Pender Ebikelifterrel ›
- PackPoint: hasznos applikáció csomagoláshoz ›
- Városban, erdőben: tudod, hogy mit vegyél fel biciklizéshez? ›
- Pakolós utazás – így szállítsd a sporteszközeidet! ›