Drahos István 1990-től foglalkozik kutyaszánhajtással. Előbb német, osztrák, francia ás szlovákiai sprintversenyeken indult, majd 2006-ban úgy döntött, Norvégiába költözik. Azóta – ritka kivétellel – csak a nyarat tölti Magyarországon, Szentendrén.
Válassz profi túravezetőt!
Fotó: Drahos-Pintér Kata
„2000-től egyre gyatrábbak voltak a telek otthon, minimális mennyiségű hó esett. Ha az embernek van egy rakás szánhúzó kutyája, miközben igaz lesz a vicc, hogy a tavalyi tél egy szombat délutánra esett, akkor nincs más választása: mennie kell. Miért Norvégiát választottam? Mert kutyaszánhajtásban erős. Az Iditarod és a Yukon Quest a világ két legismertebb kutyaszánversenye, mindkettőt Alaszkában rendezik, ám a két legnagyobb európai viadal, a Femund és a Finnmark otthona Norvégia. Tromsø környéke, ahol Katával élünk és dolgozunk, hóbiztos terület, megesett, hogy a helyiek a saját fürdőkádjaikba hordták fel az utcáról a havat, mert már nem volt hová seperniük, ott meg csendben elolvadt. Ja, és itt nem olyan kemény a tél, mint Finnországban."
Visszakanyarodva a megélhetéshez: István specialitásai közé az egy- vagy kétéjszakás túrák tartoznak, az utóbbi években ezekre fókuszált. Kis csoport, lehetőleg 2–4 fővel. Egyedüli túravezetőként maximum 5 főt visz. A kutyákkal is közelebbi kapcsolatba lehet kerülni ennyi idő alatt. Ezekből a túrákból tartják fenn magunkat és jutnak el a versenyekre.
Úton
Fotó: Drahos-Pintér Kata
Milyen kutyaszánt hajtani? Leírhatatlan. Leírhatatlanul jó – úgy is, hogy mi, először hajtók, szinte semmit sem tettünk. István szánja haladt elöl, a mi kutyáink is rá figyeltek, őt követték, az övé volt a kontroll. Ha törni kellett az utat, az ő vezérkutyái törték a havat, mi már az ő nyomvonalán mentünk utána.
István mindenkinek a méretéhez megfelelő csapatot állított össze. Az én a 176 centimhez és 76 kilómhoz egy ötösfogat járt. Az egyik vezérkutyám Rísa (névadó a Reisa folyó), a másik Seima (a Reisa nemzeti park bejáratánál lévő hely neve – egy kabin) volt. Középen Tilda húzott, hátul Bilto (egy öböl neve a Reisa folyón) és Pride. Bilto Rísa és Seima alomtestvére – ők hárman a Reisa-völgyi alom. István vezérkutyája Higgs. Okos, mint egy fizikus. Alomtestvérei Kepler és Newton.
„A kutyaszánhajtók témát választanak, nem pedig betűket használnak az alom jelölésére, mint a tenyésztők. Volt olyan ötletünk, hogy egzotikus szigetekről nevezzük majd el egy alom kölykeit, Bora Bora és hasonlók. Akkoriban nagyon fáztunk…" – avatott be minket nevetve a névadás rejtelmeibe István a kétórányi szánozás után megejtett kávészünetben. Némi kávéval és sós-füstölt rénszarvas snackkel a gyomrunkban, bő fél óra múlva már ismét szánon voltunk – újabb két órán át.
A táborverés nagyjából ugyanennyi ideig tartott: méteres hóban nem könnyű mozogni. Sátorállítás, a kutyák ellátása, a matracok és a hálózsákok elrendezése után István ételt készített, alkoholos főzővel (tűzifa itt nincs, vinni macerás és felesleges is). A kutyák etetésében segíthettünk: a gazdájuk porciózott (húst, baltával), mi pedig felszolgáltunk, itattunk.
„Hidegben nem igénylik a kutyák a nagyobb mennyiségű folyadékot, melegben nagyobb szükségük lehet rá. Esznek havat menet közben annyit, hogy ne legyen szükségük feltétlenül itatásra. Ez egy túra, nem pedig verseny, ami intenzívebb, ahol nagyobb a sebesség. A jól hidratált kutya alap."
A falka
Fotó: Drahos-Pintér Kata
István kutyás karrierje mentéssel kezdődött.
„Egy harmadik emeleti tömbházban laktunk, pici gyerekként nem volt kutyám. 7–8 éves lehettem, amikor elkezdtem magam köré gyűjteni őket: otthon könyörögtem anyukámnak, hogy a maradék ételt öntse össze egy lábasba, hogy levihessem a ház előtt rám váró kóbor kutyáknak. Az első saját kutyám egy kuvasz volt – Bettinek hívták."
Jelenleg 22 kutyájuk van Norvégiában, valamennyi alaszkai husky.
„Ha csak túrát vezetnék, akkor is fel kellene készítenem a kutyákat a havas időszakra. Versenyzőként ez hatványozottan igaz. Az ősz mindig a felkészülésről szól. Az edzés hossza változó, eleinte megtett km-t mérünk, aztán ha leesett a hó, átváltunk órába. Augusztusban rövidebb távokkal indulunk, majd fokozatosan növeljük a penzumot, míg novemberben már 35–40 km-t is lehet edzeni. A lényeg: a csapatnak januárra 80 km-t könnyen kell lefutnia. Egy maratonista sem futja le a teljes távot minden edzésen. Mi sem. Ha 12 kutyás kategóriában versenyzek, akkor 16 kutyát edzek és tartok folyamatosan kondiban, hogy ha kiesik egy négylábú tüzelés vagy sérülés miatt, akkor pótolni tudjam. Bő kerettel dolgozok, mint egy angol futballmenedzser.
És 24 órában – de ezt már csak én teszem hozzá.
Drahos István és a Trail Athletes csapat albumán keresztül bepillanthatunk ebbe a világba:
Fotó: Drahos-Pintér Kata
