Utazzunk a Földön túlra a legjobb űrfelvételekkel!
Ultra nagy felbontású, vagyis 4K videókkal figyelhetjük meg közelről a kozmoszt és a bolygónkat.

A NASA mindig is élen járt a vizuális technológiák fejlesztésében, amelyeket az első között vetnek be az űrtechnológiában is. Mivel néhány éve ezen a téren a 4K (azaz UHD, ultra-high-definition képminőség) a legfejlettebb szabvány, ilyen nagy felbontású felvételeket mutatunk.
A Nemzetközi Űrállomás nagy felbontású 4K kamerája másodpercenként akár 300 képkockát is képes rögzíteni (ötször annyit, mint egy csúcskategóriás okostelefon), a Hubble űrtávcső elsődleges tükre, amelyet a teleszkóp űrképek rögzítésére használ, mintegy 40 000-szer több fényt képes összegyűjteni, mint az emberi szem. A legjobb felvételeket a NASA immár a nagyközönséggel is megosztja.
2016-os napkitörés több színben
A közepes erősségű napkitörést a NASA egyik műholdja örökítette meg, amelyik 2010 óta figyeli a Napot és annak Földre gyakorolt hatását. A felvétel különlegességét az adja, hogy a kamera több különböző hullámhosszúságú ultraibolya fényben rögzítette a kitöréseket – ezek szabad szemmel, műszerek nélkül láthatatlanok maradtak volna.
A Föld északi fénybe burkolózva
Az Aurora Borealis, azaz a sarki fény a Földről és a Nemzetközi Űrállomásról nézve is csodálatos látvány. A kamera megmutatja mind az Aurora Borealis, mind az Aurora Australis jelenségeket – ezek akkor képződnek, amikor a Föld mágneses mezőjében elektromosan töltött elektronok és protonok ütköznek a semleges atomokkal a felső légkörben.
Ezt látták az Apollo 13 űrhajósai a Holdról
A videót a 2009 óta a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter űrszonda rögzítette abból a nézőpontból, ahogy az 1970-es Apollo 13 küldetés űrhajósai láthatták az űrt és a bolygónkat.
Best of Earth
A montázshoz Paolo Nespoli és Randy Bresnik űrhajósok rögzítették a képeket a Nemzetközi Űrállomáson töltött szolgálatuk alatt. A kisfilm a legérdekesebb, legtisztább és legváltozatosabb felvételeken mutatja be a bolygónkat az űrből.
Európa a magasból
A Nemzetközi Űrállomás nagyjából 90 percenként kerüli meg a Földet, az űrállomás kupolájából pedig tiszta időben pontosan kivehetők Európa nagyvárosai, szigetei, hegycsúcsai. A videó ezekből a felvételekből készült.
A Merkúr a Nap előtt
A videó alapanyagául szolgáló felvételeket a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma készítette 2019. november 11-én, amikor az apró Merkúr áthalad az óriási Nap előtt – a Naprendszerünk legkisebb bolygója (átmérője körülbelül 4800 km) egy kicsi üveggolyónak látszik a videón. A képeken egyébként tűnik más-más felszínűnek a nap, mert a teleszkóp különböző hullámhosszú fényben rögzítette a képeket.