Vajon melyik nagyvárosban a leglassúbb a forgalom, és hányadik helyen áll Bukarest és Budapest?
Ha utazás előtt az adott város autós forgalmát is figyelembe akarjuk venni, nagy segítséget nyújt a TomTom közlekedési indexe.

Autóvezetés szempontjából Bukarest a hetedik legrosszabb helyen áll egy nemzetközi felmérésben, amely a világ nagyvárosainak forgalmát vizsgálja. A TomTom 56 ország 389 városában készített felmérést arról, mennyit állnak az autók a dugóban, és ezzel mekkora ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Megmutatjuk, milyen szempontokat vettek figyelembe a statisztika elkészítésekor.
London
Fotó: Shutterstock
A navigációs rendszereket forgalmazó TomTom cég forgalomfigyelő indexe a világ nagyvárosainak forgalmát méri az utazási idő, az üzemanyagköltség és a szén-dioxid-kibocsátás alapján. A nyilvános statisztikának köszönhetően egy utazás alkalmával mi is előre kiszámíthatjuk, hogy mennyi idő taxival vagy bérelt autóval egyik helyről eljutni a másikra az adott metropoliszban.
A TomTom felméréséből kiderül, hogy a vizsgált városok autós forgalma 2022-re visszatért a járvány előtti időszak szintjére, sőt egyes helyeken romlott a helyzet.
Az adatok alapján szerint London a legnehezebben járható város autóval.
Nagy-Britannia fővárosában csúcsidőben csak 14 km/h az átlagsebesség, és még a legjobban járható időszakokban is csak 25 km/h. A 10 km megtételéhez szükséges átlagidő Londonban 1:50 perccel, 36:20 percre nőtt 2022-ben – ám csúcsidőszakban ez akár 45 perc is lehet.
Bukarest
Fotó: Pixabay
- Bukarest a 7. helyen áll a rangsorban: a 10 km megtételéhez szükséges átlagos idő 10 másodperccel, 27:20 percre csökkent, a csúcsidőben 17 km/h az átlagsebesség. A TomTom indexe szerint a bukaresti sofőrök évente átlagosan 277 órát (azaz 11,5 napot!) töltenek autójukban csúcsidőben.
- Budapest a lista 40. helyén szerepel, ami Európában nem is rossz eredmény: 21:8 perc alatt lehet megtenni átlagosan 10 km-t, 2021-hez képest ez 20 másodperccel jobb eredmény. Egy budapesti autós átlagosan évi 208 órát tölt dugóban és csúcsidőben átlagosan 22 km/órával lehet közlekedni.
A 20 legrosszabb város az autós forgalom szempontjából:
- London (Anglia)
- Bengaluru (India)
- Dublin (Írország)
- Szapporo (Japán)
- Milánó (Olaszország)
- Pune (India)
- Bukarest (Románia)
- Lima (Peru)
- Manila (Fülöp-szigetek)
- Bogota (Kolumbia)
- Párizs (Franciaország)
- Róma (Olaszország)
- Mexikóváros (Mexikó)
- Brüsszel (Belgium)
- Torino (Olaszország)
- Buenos Aires (Argentína)
- Thaichung (Tajvan)
- Varsó (Lengyelország)
- New York (Egyesült Államok)
- Nagoja (Japán)
- Top 4 Budapest környéki település, amit érdemes felkeresni ›
- Spanyolországban ingyenes vagy kedvezményes lesz számos vasútvonal ›
- 7 tanács, hogyan fogyasszon kevesebbet az autónk a nyári vakáció során ›
- Hol vannak a legnagyobb dugók a világon? ›
- Hogyan szállítsuk a szörfdeszkát és a többi sporteszközt? ›
- Hasznos tanácsok az autós vakációkhoz! ›