Vajon melyik világvárosban a legdrágább az élet?
A brit EIU intézet több mint 200 termék és szolgáltatás árát vetette össze.

Bár furcsának tűnhet, mégis először fordul elő, hogy New York vezeti a világ legdrágább városait összesítő listát.
A londoni székhelyű Economist Intelligence Unit (EIU) idén is elkészítette a nemzetközi megélhetési költség-indexét, amely azt vizsgálja, melyik nagyvárosban a legköltségesebb élni. A vizsgált 172 metropolisz adatait összesítve az általános megélhetési költségek 8%-al nőttek 2021-hez képest, amit az elemzők elsősorban a világjárvány utóhatásainak, valamint Ukrajna Oroszország általi megtámadásának tudnak be.
Az EIU húsz éve készíti el az éves ranglistát, de még sohasem volt ekkora általános áremelkedés, mint most.
Fotó: Pixabay
A jelentés készítői több mint 200 termék és szolgáltatás árát vizsgálták, többek között lakbért, a tömegközlekedés és az élelmiszereket, de nem vették figyelembe a luxuscikkeket. Az idei lista számos meglepetéssel szolgált. Az első, hogy bármilyen furcsának is tűnik, most először végzett New York az élen – igaz Szingapúrral a holtversenyben. Az ázsiai városállamnak szinte bérelt helye van a top 3-ban, míg a tavalyi első, Tel-Aviv, idén a harmadik legdrágábbnak számított. A lista alakulására a gazdasági nehézségek, az infláció és az üzemanyag drágulása mellett az euró és az angol font gyengülése, valamint a dollár és a svájci frank erősödése is hatással volt. London például a 27-ik helyre esett vissza, miközben két svájci város (Zürich és Genf) is benne van a top 10-ben és a 172-es listán immár 22 amerikai nagyváros található.
A 10 legdrágább város 2022-ben:
- 1. New Yorkés Szingapúr (holtverseny)
- 3. Tel Aviv
- 4. Hong Kongés Los Angeles(holtverseny)
- 6. Zürich
- 7. Genf
- 8. San Francisco
- 9. Párizs
- 10. Koppenhága