Nem is gondolnánk, hol tanyázik a legtöbb baktérium egy repülőn
Megvizsgálták az utasterek legszennyezettebb részeit.
Hiába tesznek meg mindent a légitársaságok takarítói azért, hogy a repülőgép belsejét tisztán bocsássák az utasok rendelkezésére, bizonyos felületek megtisztítására nem mindig jut idő. A szakértők öt olyan helyet azonosítottak, amelyeket – hacsak lehetséges – ne érintsünk meg.
BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK
Fotó: Shutterstock
A Travel + Leisure által megkérdezett szakértők véleménye szerint az ülések zsebében található dokumentum, amely a biztonsági utasításokat sorolja fel, az utastér egyik legszennyezettebb pontja. A sok utas által kézbevett nyomtatvány ugyanis egy olyan eldugott helyen van, hogy a sürgős takarítás közben szinte senki nem gondol rá, hogy kivegye és megtisztítsa. Ezért elolvasása után használjunk kézfertőtlenítőt, és – az utánunk repülő utasokra is gondolva – töröljük le a brosúrát.
KÉZIPOGGYÁSZ-TARTÓK
Fotó: Shutterstock
A fej feletti tárolórekeszeket rengeteg utas és légiutaskísérő megérinti, mégis ritkán takarítják őket. Mivel pakolás közben szinte lehetetlen, hogy ne érjünk hozzá, érdemes fertőtlenítő hatású törlőkendőn keresztül megfogni a rekesz ajtaját.
KILINCSEK
Fotó: Shutterstock
Miközben a gépek mosdóinak belsejét rendszeresen kitakarítják, az ajtókilincsekre ugyanez már nem érvényes. Tavaly októberben egy riporter, Andrea Sachs gyűjtött mintákat a fedélzet minden pontjáról, és az adatok kiértékelésekor az összes megérinthető felület közül a mosdóajtók kilincse bizonyult a legszennyezettebbnek.
LEHAJTHATÓ ASZTALOK
Fotó: Shutterstock
Az utasok többsége tisztában van azzal, hogy a repülőgépek tele vannak szennyeződéssel, de a szakértők szerint azt már nem tudják, hogy a lehajtható asztalok mennyire koszosak. Mivel a reptéri takarítás szinte sosem elég alapos, rendszerint rengeteg baktérium tanyázik az evésre szolgáló felületen, ezért étkezés előtt mindenképpen töröljük le őket.
ÜLÉSHUZATOK
Fotó: Shutterstock
Az ülések huzatát csak látványos szennyeződés vagy hivatalos bejelentés esetében tisztítják meg, esetleg cserélik ki őket, ami több szempontból is problémás. Egyrészt az utasok sem vesznek észre minden szennyeződést, és nem is mindig számolnak be róluk, másrészt pedig a menetrend gyakran mindenek fölött áll – ezért a koszos huzatokat nem cserélik ki, ha ez komolyabb késést okozna.