A bárány és a sertés ma is általános, de nem igazán készítünk olyan fogásokat belőlük, mint az ókori rómaiak. A flamingó, a pele vagy a tengeri sün fogyasztása pedig minimum egzotikusnak számít – vagy éppen tilos!
Bárányagyvelő
Madár- vagy emlősagyat ma is sok helyen fogyasztanak. Az ókori Rómában a bárányagyat pácolt, főtt, sült formában is megették. A római Apicius szakácskönyvében lévő egyik recept szerint a bárányagyvelőt tojással, borssal és rózsaszirommal ízesítették.
Sertésméh
A Római Birodalomban előszeretettel fogyasztották a koca méhét, de nem hétköznapi fogásként. A sertéseket még vágás előtt ivartalanították, majd az ivari részüket részüket általában mézzel, ecettel, húslevessel, különféle fűszerekkel és gyógynövényekkel, például zellermaggal, mentával és borssal ízesítették.
Tengeri sün
Fotó: Shutterstock
A tengeri sün húsa ma ritka ínyencség, 2000 éve viszont hétköznapi eledel volt. Előételként vagy feltétként ették a sün húsát, általában olívaolajban, édes borban főzték és borssal ízesítették. Ma is előételként tálalják vagy tésztaételek tetejére teszik pici húsdarabokat, sőt Olaszországban még nyersen is megeszik friss, puha kenyérrel.
Töltött pele
A rómaiak egyik kedvence fogása a töltött pele volt. A kistestű rágcsálót általában sertéshússal töltötték meg, borssal fűszerezték és húslevesben főzték meg
Flamingónyelv
A rómaiak nem tettek különbséget a madarak között: a pávától a papagájon át a galambokig mindent megettek. A római korban a flamingó a gazdagság státuszszimbóluma volt, így nem csoda, hogy a felsőbb osztályú rómaiak élvezték az ízüket is a bálokon, lakomákon – ez volt minden királyi vacsora fénypontja.
Garum halszósz
Fotó: Shutterstock
A garum napon erjesztett, besózott apró halakból (makréla, szardella, szardínia, tonhal, sprotni) készült, amit később leszűrtek és ízesítettek feketeborssal, olajalj, ecettel, mézzel, borral, gyümölcslével és hígították egy kis vízzel. A Görögországból elterjedt halmártás ízletes kiegészítője volt minden drága és ínyenc fogásnak.
Strucchús
Ezeket a hatalmas és fenséges madarakat az ókori Rómában egzotikus csemegeként fogyasztották. Általában mézből, gyógynövényekből és fűszerekből álló szósszal tálalták, ami Apicius szerint kellemes ízharmóniát eredményezett.
