Erre figyelj oda Olaszországban – a 7 legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, ha ételekről van szó!
Ha valamit, az étkezést bizony nagyon komolyan veszik az olaszok, a turisták mégis rendre ugyanazokat a hibákat követik el.

Olaszország és főleg az olasz gasztronómia tele van hagyományokkal, amelyeket a helyiek szigorúan tiszteletben tartanak. Bármelyik régióba is látogatunk, hamar rájövünk, hogy érdemes az ő szabályaikat követni, ha nem akarunk megbotránkozó pillantások kereszttüzébe kerülni. Íme egy kis segítség, hogy étteremben esetleg a helyiekkel közös étkezéseken ne kövessük el a legnagyobb bakikat.
Cappuccinót kérsz étkezés után
Fotó: Shutterstock
A capuccino a világ minden táján népszerű és gyakran fogyasztják étkezés után is. Bár az olaszoktól származik, Itáliában ez teljesen elképzelhetetlen, itt ugyanis egyetlen esetben szokás cappuccinót inni: a reggeli mellé. Ezt követően csak röviden és feketén isszák a kávét.
Rizst vagy tésztát kérsz köretnek
A tésztát és a rizst több országban is fogyasztják köretként, az olaszoknál ez azonban kész szentségtörésnek számít, náluk ez az előétel, vagy maga a főfogás.
Bolognai spagetti rendelsz
Fotó: Pixabay
A spagetti bolognese világszerte híres olasz recept, de az olaszok valójában sosem eszik spagettitésztával a bolognai mártást: mindig tagliatelle-vel készítik, a mártást pedig nem is bolognainak nevezik, hanem egyszerűen csak „ragú” szósznak hívják.
Húsgombóccal ennéd a spagettit
Mindannyian ismerjük a rajzfilmet, amelyben két aranyos kutya egy tányér húsgombócos spagettin osztozik... Romantikus elképzelés újra alkotni a jelenetet Olaszországban, de nem sok esély van rá. Sok helyen a világban azt gondolják, hogy ez egy autentikus olasz étel, de ez tévedés, Itáliában soha nem keverik a kettőt.
Ketchupot teszel a tésztádra
Kétségtelen, hogy a ketchup is egyfajta paradicsomszósz, de egészen biztosan nem az olaszok szemében. Náluk egy ilyen párosítás – a friss paradicsomból készült, házi szósz helyett – felér egy bűncselekménnyel.
Pepperonis pizzát kérsz
Fotó: Shutterstock
Főleg az amerikaiak esnek ebbe a hiába, náluk ugyanis a pepperoni csípős szalámit jelent, Olaszországban azonban ez paprikát jelent. Egy jó szalámis pizzával azonban nem tévedhetünk.
Alfredo tésztát keresel az étlapon
A fettuccine Alfredo a világ számos pontján népszerű „olasz” étel, idézőjelben, Olaszországban ugyanis szinte ismeretlen. Bár egy olasz séf, Afredo Di Lelio alkotta meg Rómában, igazán a tengerentúlon vált népszerűvé – így nagyot csalódik, aki arra számít, hogy az itáliai éttermekben is megtalálja.
- Nemcsak a pizza a legfinomabb itt – 8 étel, amit muszáj megkóstolnod Nápolyban! ›
- A titkos régió – Toszkána felfedezetlen tájai ›
- Drive-kvíz: mennyire ismered Rómát? ›
- Bella Italia – lenyűgöző autós túra Olaszországban ›
- Hová utazzunk Olaszországban? Íme, az északi rész legfontosabb célpontjai! (1. rész) ›