Világkonyha: miből van és hogyan készül a tofu?
A szójatúró vagy a szójababsajt önmagában, natúran nem túl ízletes fogás, azonban a semlegessége miatt nagyon jól ízesíthető és sokféleképpen elkészíthető. Nézzük, honnan ered a tofu és miből készül!

A tofu Ázsiából származik, leginkább a kínai, japán, koreai és délkelet-ázsiai konyha alapélelmiszere, ennek megfelelően több fajtát is megkülönböztetnek és más-más ételt készítenek belőle.
Fotó: Pexels
A tofu tulajdonképpen a szójatejből kicsapódó fehérje, ami kezdetben túrószerű állagú. Ezt a friss növényi sajtot kinyomkodják, kipréselik belőle a nedvességet, így kapja meg a tömör állagát. A vegánok és a vegetáriánusok legfontosabb növényi fehérjeforrása a tofu, és mivel semleges az íze és az illata, akárhogy lehet ízesíteni.
Tofuverziók
Fotó: Shutterstock
Az ázsiai konyhában szinte mindenből létezik friss és tartósított változat is, utóbbi módszer lényege, hogy erjesztéssel szinte bármeddig eltarthatóvá teszik az ételeket. Így van ez a tofuval is – nézzük, milyen fajták léteznek:
- A legfrissebb tofu a lágy, krémes verzió, pudingra hasonlít az állaga.
- Az eggyel szilárdabb a kemény tofu, amit vágni, kockázni lehet – ez a legelterjedtebb fajta, de ebből is van olyan, amit villával össze lehet törni és túróként lehet használni. Létezik belőle füstölt verzió, de pácolva és megpirítva vagy grillezve nagyon finom.
- A szárított tofu kemény, a húshoz leginkább hasonlító fajta, ezért apró csíkokra szelik. Ez is bárhogy ízesíthető, lehet főzni és pirítani is.
- A tartósított tofut vagy erjesztik, vagy rizsecetes-fűszeres lében, felkockázva teszik el.
- A tofubőr (vagy tofukéreg) akkor keletkezik, amikor a szójatej tetején megjelenik a bőr (mint a tej forralásakor), ezt összegyűjtik, fűszerezik és megpirítják, hasonlít a tojásrántottához.
TIPPEK
Fotó: Unsplash
- Pácold be a tofukockákat terijaki szószba és szezámolajon pirítsd meg serpenyőben – saláta feltétnek és rizzsel is remek fogás.
- Lehet belőle curryt vagy akár pörköltet is készíteni, csak a kreativitásodon múlik.
- Ha a tehéntúrót szeretnéd vele helyettesíteni, lehet belőle körözöttet vagy édes krémsajtot is keverni.
- Grillezéshez is kitűnő, mert nem olvad és esik szét a rácson.