Fedezd fel a Népszigetet, Budapest egyik rejtett kincsét!
A Népsziget, vagy ahogyan sokan ismerik, a Szúnyog-sziget, Budapest egyik különleges, de kevésbé ismert gyöngyszeme. Nézzük milyen helyek és programok várnak itt ránk.

A két kilométer hosszúságban, 50 hektáron elterülő Duna-partrész a IV. és a XIII. kerületből is megközelíthető, az 1896-ben épült Újpesti vasúti hídon keresztül könnyen átsétálhatunk, akár áttekerhetünk a túloldali Óbudáról is.
A Népszigeten békésen andaloghatunk a víz melletti töltésen, kocoghatunk, tekerhetünk kedvünkre, de szórakozási és program lehetőségekből sincs hiány. Az egykori, lerobbant hajógyári épületek mellett sétálva még nincs olyan sokszor elviselhetetlen nyüzsgés, mint a szemben, a Római-parton. A gyerekek nagy örömére pont a híd tőszomszédságában található egy hatalmas kecskefarm.
A természetbarátoknak kötelező program a félsziget védett területét felfedezni.
Ha csendben maradunk, egészen testközelből figyelhetjük meg a vadkacsák mindennapi életét, sőt néha egy hód is feltűnik a terepen.
Hova üljünk be?
Kabin
Fotó: Facebook
- A Sziget Büfé retro kertiszettekkel, klasszikus, folyóparti, „minden benne van” ételekkel vár minket. A halászlé mellett a hekkben, a lángosban és a retro burgerben sem fogunk csalódni. A büfében sokszor van élőzene, és a legfontosabb sporteseményeket is végigizgulhatjuk a kihelyezett kivetítőn.
- A Wasser a gyerekeseknek egy igazi álomsziget – miközben a szülők egy hűsítővel a kezükben lazulnak, a kicsik simán eljátszanak a közelükben.
- A Vasmacska Sörözőben érdemes hekket enni lekísérve egy korsó sörrel. Nem kell sokáig keresgélni ezt a helyet, hiszen az újpesti oldalról érkezve már a hídon beleszáll az orrunkba a frissen sült hal illata.
- A Kabin a fiatalok egyik kedvence, ahol nyáron teljes erőbedobással dolgoznak a pult mögött, annyi a vendég. Itt a kis, fedett fejrésszel rendelkező padokon ücsörögve gyönyörködhetünk a vízparti látványban.
- A Perem szintén mindig tele van, főleg a lángosaik miatt – többek között választhatunk mexikóit, fetásat és pesztósat is. Itt a gluténérzékenyek is találnak ételt magunknak az étlapon, de a koktélrajongók is bőven találnak édes, és kevésbé édes frissítőket.
- Tavaly felkerült a Népsziget térképére az Ártér nevű hely is, ahol rendezhetünk saját bulit, de részt vehetünk össznépi ökörsütésben, techno-, és hip-hop buliban és különböző sportnapokon is.
3 érdekesség a Népszigetről
- Az akkori budapesti vezetés itt képzelte el az 1928-as olimpiát, amire végül sikertelenül pályáztak.
- A 60- és a 70-es években szabadstrand működött a parti szakaszon, sőt még a 90-es évek elejéig is rendszeresen fürödtek és napoztak az újpestiek a homokon.
- Korábban itt működött a Pest-Fiumei Hajógyár és a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár is.
- Íme, a világ legszebb kávéháza: New York Café, Budapest! ›
- Titkos könyvtár Budapest belvárosában ›
- Koktél és kilátás – top 5 tetőbár a magyar fővárosban ›
- A legnépszerűbb világörökségi helyszínek az Instagramon – Budapest is a listán! ›
- Vajon hány Michelin-csillagos étterme van Magyarországnak? Íme a legfrissebb kalauz! ›