Romantikus európai city break-re vágysz? Ne hagyd ki Bamberget!
A Majna és a Regnitz folyók találkozásánál fekvő festői bajor kisváros több mint 2400 műemlék épülettel büszkélkedhet, így nem csoda, hogy 1993 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Mivel megúszta világháborús bombázásokat, Bamberg óvárosa ma a legnagyobb sértetlen városmag Németországban. A macskaköves utcákon a középkori favázas épületek közt sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha egy romantikus történelmi film kellős közepébe csöppentünk volna.
Fotó: Shutterstock
II. Henrik német-római császár rajongott a 10. században épült a városért, amelyet 1007-ben püspöki székhellyé tett, nem sokkal később pedig székesegyházat is építtetett itt. A román és korai gótikus stílusú Bambergi dóm impozáns méretű, basilica minor rangú székesegyház, egyike császárdómok néven ismert szentélyeknek. A nevezetességei közé tartozik építtetője, Henrik császár és hitvese, Kunigunda síremléke, valamint a kora gótikus szobrászat leghíresebb remekműve, egyben a legrégibb középkori lovasszobor, a Bambergi lovas. Mivel sem az alkotó, sem pedig az ábrázolt személy nevét nem tudjuk, ezért a bambergiek szerint ő városukban a legismertebb ismeretlen. Ugyancsak a dómban van eltemetve II. Kelemen pápa (megválasztása előtt Bamberg püspöke volt), szarkofágja az egyetlen pápai sír, amely az Alpoktól északra található.
Fotó: Shutterstock
A helyiek Kis Velenceként emlegetik az óvárost, amelynek egy része a Regnitz folyó által létrehozott szigeten fekszik.
A legenda szerint a bambergi püspök nem akart területet biztosítani a városháza építéséhez a saját birtokán, ezért a város polgárai a folyóba állított cölöpökre húzták fel az épületet. A mesterséges szigeten álló Régi városháza (Altes Rathaus) ma Bamberg jelképe, amely a Felső-hídon (Obere Brücke) és az Alsó-hídon (Untere Brücke) át közelíthető meg. A lenyűgöző építészeti remekmű homlokzatát díszítő freskók az épület történetét ábrázolják. Az épület belsejében Európa legnagyobb porcelánkiállítása, a Ludwig-gyűjtemény tekinthető meg. A városháza környéke a Regnitz mindkét oldalán a helyiek és a turisták kedvenc találkahelye, és a szinte a folyóból kiemelkedő parti házak, valamint a csónakok és hajók látványa valóban Velence hangulatát idézik.
Fotó: Pixabay
Ha a bambergiek sörözni mennek, akkor a helyi frank nyelvjárásban azt mondják, hogy „a pincére mennek” – „In Bamberg geht man auf den Keller”. A szólás onnan ered, hogy a sörfőzdék és a sörözők a föld alatt, sziklapincékben tárolták a sört – sok helyen egyébként még ma is így tesznek. Sörfőzdéből pedig akad itt bőven – a város területén kilenc is működik belőlük, amelyek összesen 70 féle sört állítanak elő. Bamberget ezért gyakran nevezik Németország titkos sörfővárosának. Elsősorban a füstölt sörkülönlegességeiről ismert, melyek közül az Aecht Schlenkerla Rauchbier a leghíresebb.
- Egynapos city break – Hollandia a tulipánvirágzás idején! (3. rész) ›
- Miért érdemes mindenkinek ellátogatnia Dublinba? Elmondjuk! ›
- Távoli kultúra, mégis közel – a 10 legjobb kínai negyed Európában ›
- Brassói city break – velünk élő történelem ›
- Top 5 európai piac – street food és kitűnő hangulat ›
- Top 10 – Európa legszebb kisvárosai ›
- Kerékpárok szállítás az új Pender Ebikelifterrel ›