Top 5 látnivaló Málta fővárosában, Vallettában
Változatos kultúra, felejthetetlen ízek, izgalmas éjszakai élet, barokk építészet, romantikus hajókirándulások… Málta fővárosában, Valettában van a strandolás után is várnak minket a prgramok!

Lehetsz kultúrára éhező művészettörténet-rajongó, esetleg városnézős vagy inkább strandolós, az UNESCO Világörökségeihez tartozó Valletta – 300 műemlékkel rendelkezik – tökéletes úti cél minden turista számára. A máltai főváros könnyen elérhető repülővel, úgyhogy jöjjön azok a látnivalók, amelyeket tényleg kár lenne kihagynod.
Is-Suq Tal Belt piac
Fotó: Shutterstock
Remek kiindulópont Valletta megismeréshez. Járj körbe a 19. században épült élelmiszerpiacon, vásárolj helyi kézművesek által készített tárgyakat, vagy csak vegyülj el a helyiek forgatagában. Három étteremben ehetsz és két bárban is iszogathatsz a piacon. Nem ritka, hogy kiállításokat vagy koncerteket rendeznek itt.
Szent János-társkatedrális
Fotó: Shutterstock
Valletta barokk építészeti csodája egyben Málta legnagyobb és leghíresebb temploma. Érdemes jegyet váltani, hogy megcsodálhasd belülről a díszes templomot, de nyáron előfordulhat, hogy nagy sor, és azt se feledd, hogy magassarkúban tilos a belépés. Mindeneképp időzz el Caravaggio egyetlen aláírt remekművénél, a Keresztelő Szent János lefejezése című festménynél.
Harbour Club
Fotó: Facebook
A 18. században épült, egykori jégház királyi környezetében megnyitott Harbour Club nemcsak a fine dining élményt és a Grand Harbourra nyíló panorámás kilátást élvezheted, hanem a kizárólag helyi termékekből készült finomságokat is.
Republic Street
A híres bevásárlóutca az óvárosban
Fotó: Shutterstock
Minden tengerparti óvárosnak megvan a fő látványossága, Vallettának ez a sétálóutca a központja. A City Gate-től a Fort St. Elmóig húzódó, 1 km hosszú utca nem csupán a város fő ütőere, de számtalan nyüzsgő üzletével, éttermével és kávézójával bepillantást nyújt a máltai kultúrák olvasztótégelyébe.
Barrakka-kertek
Fotó: Shutterstock
Itt látszólag megállt az idő. Mind a két kert – a felső- és az alsó – ideális helye arra, hogy hátra dőlj egy csésze kávé és némi harapnivaló mellett, és rövid szünetet tarts a város látnivalóinak felfedezésében. A kerteket csak 1824-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, és bár a hely a második világháborúban súlyos károkat szenvedett, teljes pompájában várja a látogatókat. Innen nyílik a legpazarabb kilátás a városra!