Autós túra a múltba – reneszánsz körút Olaszországban!
Verona, Bologna, Firenze, Pisa, Parma – a reneszánsz korszakban virágzó itáliai városok ma is rengeteg látványosságot kínálnak. Érdemes egy olaszországi autós túra során egyszerre felkeresni őket!

Kevés jobb program akad egy olaszországi autós kirándulásnál. Nemcsak jobb, de talán nehezebb sem – a választék ugyanis a bőség zavarát hozza magával. A körút bármely állomása akár önmagában is többnapos vakációs úti cél lehetne. Mégis, a sok látnivalóból mi az, ami kihagyhatatlan?
Verona
Fotó: Shutterstock
Kezdjük utunkat Veronával, amelyet a legkönnyebben Szlovéniát átszelve, majd Triesztnél az A4-es autópályára felkanyarodva lehet elérni. Itt semmiképp sem mulaszthatjuk el a legendás veronai erkélyt, amelyen a hagyomány szerint Rómeó és Júlia kölcsönösen szerelmet vallottak egymásnak. Sőt itt található Júlia sírja is. De ha már a síroknál tartunk, látogassunk el a Scaligeri-sírokhoz is. Ez a vészterhes történetű család arról híresült el, hogy tagjai gyakran mocskolták be kezüket rokoni vérrel. Most kővé dermedt nyugalomban együtt fekszenek Santa Maria Antica templomának tenyérnyi udvarán. A történelmi látnivalók után mindenképpen együnk egy hamisítatlan fokhagymás pastát, igyunk hozzá egy könnyű proseccót, aztán irány a rómaiak által épített híres aréna, melynek tetejéről belátható az egész város.
Bologna
Fotó: Shutterstock
Körutunk Bologna felé folytatódik: az A22-es, majd Modenától az A1-es autópályán haladva Veneto tartományból átérünk Emilia-Romagnába. Az autók szerelmesei Modenánál tehetnek egy kitérőt, hiszen félórányi távolságra található Maranellóban a Ferrari főhadiszállása, ahol némi előzetes szervezéssel nemcsak a múzeumba, de a sportkocsigyárba is be lehet jutni. Maranellóból Spilamberto felé indulva visszajuthatunk az A1-es autópályára, és egy óra alatt elérhetjük Európa egyik legrégebbi egyetemi városát. Bologna legtöbb látványossága a Piazza Maggiore tér környékén található, amelyet a város védőszentjének ajánlott Szent Petronius-bazilika, Olaszország egyik legnagyobb temploma ural. Ha csak sétálni van kedvünk, a további templomok mellett rengeteg csodás reneszánsz palota és középkori torony akadhat az utunkba, utóbbiak közül a leghíresebb a Via Rizzoli kezdetén álló két ferde torony, az Asinelli és a Garisenda, amelyek a város jelképeinek számítanak. A múzeumok szerelmeseit többek között a Bolognai Nemzeti Galéria és az Egyetemi Paleontológiai Múzeum várja.
Firenze
Fotó: Shutterstock
Továbbhaladva déli irányba az A1-es autópályán, átérünk a varázslatos Toscanába.
A régió székhelye, Firenze alig több mint 100 kilométerre fekszik Bolognától – a reneszánsz bölcsőjeként számon tartott városra érdemes több napot is szánni. Az Arno folyó két partján elterülő város nagyon hosszú múltra tekint vissza, az ékszerkereskedők apró házacskáival teli Ponte Vechhio (Öreg-híd) pedig a világ ismertebb hídjai közé tartozik. Belvárosi sétánk indulhat innen is, majd pár utcácskával továbbhaladva elérjük a Piazza della Signoria teret, a Mediciek alapította, több mint négyszáz éves Uffizi múzeummal és a városházával, a Palazzo Vecchióval. Továbbra is északnak tartva a Dóm térre érünk át, ahol az impozáns Liliomos Mária-katedrális és a Battistero-kápolna magasodik. A közelben található a Szent Lőrinc-bazilika, illetve a San Marco tér is a névadó trecento korabeli Szent Márk-templommal. A Szépművészeti Akadémián kihagyhatatlan Michelangelo világhírű Dávid-szobra, a sok séta után pedig érdemes egy délután erejéig kiruccanni Montecatini Terme fürdővároskába, és kiáztatni magunkat a termálfürdőben.
Siena, Pisa és Parma
Fotó: Shutterstock
Firenze után a következő fontos állomás Pisa, de akinek ideje engedni, az SS2-es országúton tehet egy kitérőt délre Sienába. A város főterén álló hatalmas tornyú kastély középkori meseszereplővé varázsol mindnyájunkat, a visszaúton pedig megállhatunk San Gimignanóban. Mivel tizennégy tornya maradt meg épségben, a fehér boráról is híres hegyi városkát középkori Manhattanként szokták emlegetni. Pisában már érezni a tenger közelségét. Mindenképp nézzük meg a dómot és a híres ferde tornyot, majd pedig a körút hátralevő részén már inkább az érzékeinket kényeztessük. Az A12-es majd az A15-ös autópályán Parma felé tartva álljunk meg Viareggióban strandolni, majd jöhet a szállodáiról és gasztronómiájáról híres város, ahol a helyi sonkát és a parmezánt kóstolva stílusosan búcsúzhatunk Olaszországtól.
- Bella Italia – lenyűgöző autós túra Olaszországban ›
- Toszkána, másképp! A Four Seasons pazar autóskörutat szervez az olasz régióba! ›
- Top 6 Riviéra – lenyűgöző autós túra Franciaországban ›
- 10 híres zarándokút és túra – életre szóló élmények ›
- Rejtett kincsek – Top 5 olasz kisváros ›
- Olaszországi vakáció „titkos” tengerparti falvakban ›