Luxusvonat a havas tájakon – immár téli utakat is kínál a Venice Simplon-Orient-Express
Utazás Párizs, Velence, Bécs, Firenze, Verona között – mindez patinás luxusvagonokban.

A Belmond utazási vállalat által működtetett Venice Simplon-Orient-Express premierként meghosszabbította a szezont és immár decemberi utakat is indít.
Fotó: Belmond
A híres kék vagonok hagyományosan március és november között járnak, ám most először, 10 utazás erejéig, decemberben is útra kel majd a Venice Simplon-Orient-Express. A klasszikus, Párizs, Velence és Bécs közötti egyéjszakás utak mellett folytatódnak majd a nemrég bevezetett, Párizs és Firenze közötti járatok is, illetve Verona is bekerül a december 2-20. közötti kínálatba.
Fotó: Belmond
Az utasok a privát fülkéjükben, egy pohár pezsgővel a kezükben csodálhatják az elsuhanó, jégbe fagyott európai tájat. Az étkezőkocsikban egy neves séf az adott útvonalon fellelhető szezonális alapanyagokból készít fogásokat, a bárvagonban pedig a rezidens zongorista játéka mellett keverik a koktélokat.
Fotó: Belmond
A Venice Simplon-Orient-Express 40 évvel ezelőtt, 1982-ben indult első útjára. A luxus-nosztalgiavonat 17, eredeti, a ’20-as és ’30-as évekből származó, stílszerűen felújított vagonból áll – mindegyik a maga sajátos sármjával és történetével. A kétszemélyes fülkék mellett jelenleg hat Grand lakosztály alkotja a kínálatot, amely 2023 júniusában további nyolc lakosztállyal bővül majd.