Hamarosan érkezik a „csókfülke” a német vonatokra
Személyes és hivatalos célokra is megfelel.
A minap jelentette be legfrissebb innovációját a német állami vasúttársaság (Deutsche Bahn), amely révén az utasok elsötétíthetővé változtathatják a fülkék üvegfalát. A sajtó máris „csókfülkének” nevezte el a különleges újítást, annak ellenére, hogy nem kifejezetten romantikus céllal vezették be.
A Deutsche Bahn először az Intercity Express (ICE) járatain szereli majd fel az elsötétíthető üvegfalakat: a 2 méter x 70 centiméteres átlátszó üveget az utasok egyetlen gombnyomással mattfehérré tehetik. A fülkék tervezésekor nem számoltak specifikus célközönséggel, csupán lehetőséget próbálnak biztosítani arra, hogy az utasok könnyen személyes térré alakíthassák a kabinjukat.
„A projektet nem egy adott utastípusra álmodtuk meg, jelenleg is különböző utasok körében teszteljük az egészet. Természetesen az üzleti utazóknak különösen jól jöhet ez a lehetőség, de ugyanúgy szimpatikus lehet a családoknak, az egyedül utazóknak vagy a pároknak is” – nyilatkozta a cég egyik szóvivője az Independentnek.
Fotó: Deutsche Bahn AG/Tobias Holzer
Dr. Michael Peterson, a Deutsche Bahn igazgatósági tagja szerint az ilyen fülkéknek köszönhetően az utasoknak ezentúl bizalmas, vagy éppen személyes beszélgetésekre is lehetőségük lesz. De az üzleti úton levők is hasznát vehetik, akik például a vonaton is gond nélkül fogadhatnak vagy kezdeményezhetnek videóhívásokat.
Ezzel egyidőben a Deutsche Bahn egy másik újítást is bevezetne a német vonatokon: digitális képernyőket szerelnének fel a fülkékbe, amelyeken az utasok a kabin elhagyásakor jelezhetnék, hogy foglalt a helyük. A felmerült ötletek között szerepel az is, hogy illatosító eszközöket szerelnének fel az ajtókhoz éd a megállóknál működő liftekhez.
Fotó: Shutterstock
A változások bevezetésének pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra, de az egyértelműen látszik, hogy a Deutsche Bahn ilyen módon is kompenzálná az elöregedő, és olykor meghibásodó hálózatból származó gondjait. Ugyanis míg 2022-ben a távolsági járatok csupán 65,2 százaléka érkezett meg időben a célállomásra, ez a szám tavaly még tovább, 64 százalékra csökkent. A vasúttársaság azonban azt ígéri: a mesterséges intelligencia felhasználásával és a pályafelújításokkal modernizálják majd Németország vasúti közlekedését.