2024-07-27
A Föld életre legalkamatlanabb helyein is laknak emberek
Lehet-e élni olyan körülmények között, hogy egész évben perzsel a nap és alig van víz, vagy olyan súlyos mínuszok között, hogy szinte egyetlen növény sem él meg hidegben? A szélsőséges időjárás a Föld számos pontján ellehetetleníti az emberi életet, még vannak, akik képesek a legkeményebb körülményekhez is alkalmazkodni. Az ilyen lakhatatlannak tűnő helyen felépült településekből válogattunk.
A kelet-szibériai Jakutföldön, a sarkkör közelében fekvő Ojmjakon a világ egyik legfagyosabb települése, ahol -67 Celsius-fokig is lehűlhet a hőmérséklet. Ilyen hidegben, megfelelő öltözet és arcvédő hiányában könnyen lefagyhat a szempillánk is – ennek ellenére mintegy 500-an élnek itt. Az állandóan fagyos földben semmilyen zöldség vagy gyümölcs nem terem meg, így a helyiek főleg húst fogyasztanak: még nyers, fagyott formában is, például fehér lazacot vagy lómájat. A legtöbben rénszarvastenyésztéssel foglalkoznak, mások pedig vadászatból vagy halászatból tartják fenn magukat.
A kaliforniai Death Valley, azaz a Halál-völgy a világ egyik legszárazabb, legkietlenebb sivataga, ahol a hőmérséklet napközben az 54 Celsius-fokot is eléri. Mivel egész évben perzsel a nap és csapadék is rendkívül ritkán és kevés (éves átlagban kevesebb mint 50 mm) esik, elképzelni is nehéz, hogyan lehetne itt hosszabb ideig élni. Csupán az éjszakák „hűvösebbek” valamivel, amikor 30-38 Celsius-fok közé esik vissza a hőmérséklet, mégis akad néhány őshonos törzs (nagyjából 1000-1100 ember), amely jelenleg is a térségben él. Mivel a hőség miatt a föld alkalmatlan a növénytermesztésre, a helyiek főleg konzerveken, szárított gyümölcsön és zöldségen, valamint sokáig elálló gabonaféléken, mint a rizsen vagy tésztafélék élnek. A szélsőséges klíma miatt munkalehetőség is alig van, a legtöbben ezért a közeli városokban dolgoznak.
A sivatagi környezetben fekvő dél-ausztráliai kisváros a 20. század elején beindult opálbányászatnak köszönhetően alakult ki. A térségben alig hull csapadék, a nyári átlaghőmérséklet viszont a 40 fokot is meghaladja. Az elviselhetetlen hőség miatt alakult ki a föld alatti életmód, a helyiek főleg a kisebb dombok oldalába vájt, úgynevezett „dugouts“, vagyis kiásott házakban hozták létre otthonaikat. Ezek az általában tágas lakások kellően hűvösek ahhoz, hogy jelentősen megnöveljék a bennük élők komfortérzetét. A városban akad ugyan néhány étterem, de a többség inkább a tartós, gyakran félkész termékeket fogyasztja, hiszen az ételek hűtése komoly kihívást jelent. A város ugyanis nem kapcsolódik az országos elektromos hálózathoz, áramellátását Ausztrália legnagyobb dízelgenerátora és egy szélerőmű biztosítja. Coober Pedy mintegy 1500 lakosának többsége az opálbányákban dolgozik, de akad, aki a turizmusban vagy szerelőként tevékenykedik.
Az Egyesült Államok legészakibb városának számító, a 71. szélességi fokon fekvő alaszkai településen a téli hónapok teljes sötétségben telnek: november közepétől január végéig nem látni a Napot. Az éves átlaghőmérséklet -13 és -7 Celsius-fok van, de a Jeges-tenger hideg szelei még jobban lehűtik a térséget. A 400 méteres mélységig megfagyott talaj miatt a földművelés teljesen esélytelen, a településen mégis találunk néhány éttermet. A zord körülmények ellenére közel ötezren élnek a városban, akik főleg vadászatból és halászatból élnek, igyekezve minél több élelmet elraktározni a hosszú télre.
A világ legmagasabban fekvő városa 5100 méteres tengerszint feletti magasságban áll, ahol nem a szélsőséges hőmérséklet, hanem a levegő ritkább oxigéntartalma nehezíti meg az emberi tevékenységeket. A közel 30 ezres lakosság főként összetákolt, maradékanyagokból épített konténerházakban él, konzerveket, szárított babot, rizst és tésztaféléket fogyasztva. Melegebb időben némi burgonya és hagyma is megterme errefelé, de az emberek elsősorban a helyi aranybányában dolgoznak.
A Föld legszárazabb sivatagában egy kiadós eső többnyire csupán álom az ott élők számára, az átlagos csapadékmennyiség ugyanis mindössze évi 3 mm. A szárazság mértékét jellemzi, hogy errefele még az Andok 6800 méter magas hegyei is teljesen gleccsermentesek. Néhány őslakos törzs azonban így is évszázadok óta él a sivatagban, alkalmazkodva a kegyetlen időjáráshoz és a kevés elérhető vízmennyiséghez. A helyiek tápláléka főleg quinoából, kukoricából és szárított zöldségekből áll, amelyek elkészítése kevés vizet igényel és a tárolásuk is egyszerű. A mezőgazdaság hiánya a sivatag több mint 300 ezer lakosa főként halászatból, bányászatból vagy turizmusból él.
Olvasd ezt is!
