Ki volt a Déli-sark vakmerő felfedezője? 150 éve született Amundsen!

1872-ben látta meg a napvilágot a sarkvidékek legeredményesebb felfedezője, a norvég Roald Amundsen.

Fotó: Wikimedia


Amundsen megszállottan hajszolta az elsőknek járó dicsőséget. Az 1890-es évek végén – egy jégbe fagyott hajón – társaival elsőként telelt át az Antarktisz közelében.

Ezt követte egy még jelentősebb elsőség: 1903 és 1906 között társaival végighajózta az Északnyugati átjárót.

Gyarmatosítók évszázadokon keresztül próbálkoztak azzal, hogy Amerikát észak felől megkerülő hajózható útvonalat találjanak Ázsia felé. Amundsen és hat társa 1903-ban indítottak expedíciót a kanadai sarki vizeken, és a Gjøa nevű hajón három év alatt jutottak át az Északnyugati átjárón. Útjuk során az inuit őslakosoktól sajátították el a sarkvidéki életmódot.

Fotó: Flickr

Roald Amudsen 1910-ben expedíciót szervezett az Északi-sark meghódítására, de miután úgy hírlett – utóbb kiderült, tévesen –, hogy ebben megelőzték őt, titokban a déli pólus felé vette az irányt, méghozzá úgy, hogy ebbe nem avatta be az expedíció támogatóit, de még a legénységet is csak a tengeren tájékoztatta.

Riválisával, Robert Falcon Scott angol felfedezővel őrült hajszában versengtek az elsőségért, hogy kitűzzék nemzetük zászlaját a Déli-sarkon.

Amundsen és csapata majd egy évvel az antarktiszi partraszállása után, 1911. december 14-én érte el a Déli-sarkot, 35 nappal megelőzve angol riválisát. Sikere az előre kiépített raktáraknak, illetve a több tucat szánhúzó kutyának volt köszönhető – amelyek táplálékul is szolgáltak a felfedezőknek. Beárnyékolta a norvég dicsőségét, hogy Scott nem élte túl az expedíciót.

A sikertelen repülés

A Déli-sark meghódítása óriási hírnevet szerzett a felfedezőnek, de kalandvágyát nem hűtötte le: az északi sarkvidéken is elsőséghez akart jutni. Először repülőgéppel próbálta elérni az Északi-sarkot, de 1925-ben mindössze az északi szélesség 87° 44'-ig jutott társaival. Majd 1926-ban a Spitzbergák és Alaszka közötti háromnapos út alatt – valószínűleg elsőként – átrepültek az Északi-sark fölött Norge nevű léghajójukkal. A félelmet nem ismerő felfedező végül a Barents-tengerbe veszett repülőjével egy mentőakció közben.

Fotó: Wikimédia

Fridtjof Nansen Grönlandot átszelő expedíciójának hatására döntött úgy Amundsen, hogy életét a felfedezésnek szenteli. Példaképétől kérte kölcsön a Fram nevű hajót 1910-es expedíciójához, azonban Nansent sem avatta be, hogy az Északi- helyett a Déli-sark meghódítására indul. A sarkvidéki expedícióknak és a norvég kutatóknak szentelt oslói Fram Múzeum központi eleme a hajó, amellyel Amundsen eljutott az Antarktiszig, és amelynek terébe belépve megismerhetjük a tengerészek életét. De itt állították ki a Gjøa nevű hajót is, amelyen Amundsen átszelte az Északnyugati-átjárót.

Amundsent csődbe vitték méregdrága expedíciói, 1926-ban még Maud nevű hajóját is el kellett adnia.

A legendás hajó, amellyel feltérképezte a Jeges-tengert, 1930-ban elsüllyedt az Északnyugati-átjáróban, de majd száz év múlva kiemelték, és 2018-ban hazatért Norvégiába.

AMI MÉG ÉRDEKELHET