Vasútépítő vállalatnak köszönheti sikerét az idahói krumpliétel
Angliában született meg, az Egyesült Államokban futott be igazán.
A héjában sült krumpli története a 19. század közepén, Nagy-Britanniában kezdődött, elsősorban mint a munkásosztály körében népszerű utcai étel. A szerény, ámde tápláló street food egy vasúttársaság révén olyan sikeres “karriert” futott be az egyesült államokbeli Idahóban, hogy a tagállam jelenleg is a „krumpli fővárosának” számít.
Az ipari forradalomnak köszönhetően a 19. század közepén az angliai városokban egyre jobban megnőtt az igény olyan ételekre, amelyet az otthoni elkészítés helyett kész formában haza lehetett vinni. A héjában sült krumpli pedig éppen ennek köszönhetően “futott be”, hiszen nemcsak könnyen elkészítő, de szinte el sem lehetett rontani. A kereslet kielégítése érdekében az utcai árusok a pékségekkel szerződtek arra, hogy használhassák óriási sütőiket, a megsült krumplikat pedig kisebb üvegekbe zárva árulták, hogy melegek maradjanak. A krumpli mellé vajat és fűszereket is csomagoltak, a vevők pedig hazaérve csupán összekeverték és felmelegítették a hozzávalókat.
Nagy-Britanniában hamarosan a “jacket potato” (azaz „dzsekis krumpli”) becenevet kapta a fogás, mivel a héjában sült krumplik télen kiváló kézmelegítőnek bizonyultak: az emberek a kabátjuk zsebébe tették őket, hogy egy ideig melegen tartsa őket. Az Egyesült Államokban azonban viszonylag későn, csak a 20. században terjedt el a fogás. Ekkoriban Idaho állam farmerei nemigen tudtak mit kezdeni az általuk megtermelt, túl vastag héjú és hatalmas méretű krumplikkal, amelyeket nehezen tudtak eladni, így főleg a sertéseket etették velük.
Egy erről szóló panaszos beszélgetés adta a nagy ötletet Hazen Titus, a Northern Pacific Railway vasúttársaság étkezésért felelős felügyelője számára. A cég több mint 30 évnyi építkezés után jutott el Idahóba, és az itt dolgozó munkásoknak egy kiadós ételre volt szükségük. Titus kérésére a vállalat szakácsai némi kísérletezésel megtalálták a módját, miként süssék meg úgy az idahói kumplikat, hogy a héjuk ropogós, a belsejük pedig lágy és krémes legyen – hogy aztán egyéb hozzávalókkal és fűszerekkel tegyék ízletessé.
Így aztán a két tényező, ami a kezdetekben a krumpli hátrányát jelentette, végül előnyére vált: nagy mérete miatt kiadós adag készült belőle, a vastag héj pedig egy ízletes és ropogós tulajdonsággal ruházta fel.
A héjában sült krumpli pedig rövid idő alatt olyan népszerű lett, hogy a Northern Pacific Railwayt már csak a „Route of the Great Baked Potato” néven, vagyis az „óriási héjában sült krumpli útvonalaként” emlegették. Így a brit munkásosztály étele az Atlanti-óceán túlsó partján valóságos gasztrokultúrát teremtett, amely ma az amerikai (Észak-)Nyugat jellegzetes fogása – Idaho pedig azóta is az Egyesült Államok „krumplifővárosa”.