Nem könnyű beültetni a gyereket az autóba? Évente 4 teljes napot töltünk el ezzel!

A SEAT három nyugat-európai országban járt utána, hogy mennyi időt vesz igénybe a kisgyerekek beültetése az autóba. A felmérés eredményei számunkra is tanulságosak – főleg a vakáció és a nyaralás idején…

Fotó: Unsplash
Utolsó pillanatban történő látogatás a fürdőszobában, vég nélküli győzködés, hogy végre vegyék fel a cipőjüket és a kabátjukat és a döntés, hogy melyik játékot vigyék magukkal az iskolába minden nap… A házból való kijutás csupán a kihívás egy része, amellyel a gyerekes családok nap, mint nap megküzdenek. Még bonyolultabbá válik a helyzet, amikor az autóba kell őket beültetni, az ülésbe kell bekötni és bepakolni minden szükséges dolgot a csomagtartóba. Ez a próbatétel a szülők idejéből évente összesen 96 órát – kereken négy napot – igényel a SEAT által Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban végzett felmérés alapján.


A KÉSÉSEK OKAI

Fotó: Seat

A brit, német és spanyol szülők egyetértenek abban, hogy a legidőigényesebb része a folyamatnak, amikor a cipőt és a kabátot kell felvenniük a gyerekeknek. Ezen kívül a késés kapcsán felmerült további fő okok között szerepel a gyerekülésbe való beültetés, a biztonsági öv bekötése illetve a mosdó utolsó pillanatban történő meglátogatása.

A RETTEGETT KETTES...

Az otthon elhagyása és az autóba történő beszállás szempontjából a kétéves kor a legmegterhelőbb. A felmérésben részt vevők szülők 41 százaléka úgy véli, hogy az autóba való baszállás a 2-3 év közötti kicsikkel a legnehezebb.

SZÁMSZERŰSÍTVE

Fotó: BMW

A felmérésből kiderült: a szülők átlagosan 20 perccel hosszabbítják meg munkanapjukat, hogy a gyerekek autóba ültetése okozta késést ellensúlyozzák. Ez az átlag közös mindhárom, a felmérésben részt vett ország eredményében, habár a spanyolok 10 százaléka és a németek 6 százaléka hozzátette, hogy amennyiben ez a folyamat hosszúra nyúlik, az legalább 40 perc hosszabbítást jelent a rutin szempontjából.

HETENTE EGYSZER KÉSÉSBEN

A napirendnek ez a része és az ezzel eltöltött extra idő gyakran azt eredményezi, hogy a szülők késve érkeznek a munkahelyükre. Ez leggyakrabban Spanyolországban fordul elő, ahol a szülők 55 százaléka számolt be arról, hogy hetente legalább egyszer elkésnek munkahelyükről. Közülük is az esetek 45 százalékában hetente egynél többször érkeznek késve és 21 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy minden nap elkésik. Összességében a megkérdezettek mindössze 19 százaléka állította, hogy soha nem késik el. A brit válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy hetente legalább egyszer késve érkezik a munkahelyére. Ezzel szemben Németországban a szülők 41 százaléka válaszolta, hogy soha nem késik és csupán 23 százalékuk állította, hogy hetente legalább egyszer késve érkezik munkába.

A RETTEGETT PILLANAT

Fotó: Seat

A spanyol szülők több, mint 70 százaléka tart attól a pillanattól, amikor a gyerekeket autóba kell ültetni, 15 százalékuk pedig kifejezetten retteg a napi rutin ezen részétől. Németországban az idegeskedők tábora 58 százalékra csökkent és mindössze 4 százalék számolt be intenzív szorongásról. A spanyol szülők több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy ebben a stresszes helyzetben néha hangosan vagy inkább csak magukban káromkodnak, 15 százalékuk pedig gyakran teszi ezt. A német családok esetében csupán 42 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy időről időre káromkodik egyet, miközben beülteti a gyerekeket az autóba.

EZERÉVES TECHNIKÁK

Fotó: Mercedes-Benz

A lehető leggyorsabb és legsimább beszállás érdekében sok szülő a jól ismert jutalmazási játékot veti be. A legnépszerűbb technikák közé tartozik, amikor a gyerekek hallgathatják a kedvenc zenéjüket, kaphatnak valamit a célba érkezéskor, táblagépen nézhetik a kedvenc programjukat vagy édességet, egyéb nyalánkságot kínálnak fel a szülők. Spanyolország az az ország, ahol a jutalmazás leginkább elterjedt, a szülők közel háromnegyede használja azt. Ezzel szemben Németországban a szülők 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy alkalmazza ezt a technikát, míg az Egyesült Királyságban a szülők alig több mint negyede teszi ugyanezt.

A JÓ RÉSZ

Fotó: Seat

Annak ellenére, hogy a napi rutin ezen része kellemetlenségeket okozhat a szülők számára, 96 százalékuk mégis azt állította, hogy élvezi a gyerekekkel való autózást. A családi utazások legjobban várt része a szülők válaszai alapján az, hogy beszélgethetnek a gyerekekkel, hangosan énekelhetnek velük együtt és hallgathatják egyedi és naiv meglátásaikat a világról. Röviden: végül megéri a vitatkozás, a rohanás és a káromkodás, amikor a nevetésüket hallhatják az autóban.

AMI MÉG ÉRDEKELHET