Sok felé jártál már a világban, hogy jött a képbe Nepál?

Már egy éve motoszkált bennem, hogy ideje kilépnem Európából, és messzebbre, sokkal messzebbre utazzak. Afrikához még nem éreztem elég felkészültnek magam, maradt Ázsia, kivétel a háborús övezetek és az olyan elképzelhetetlenül nagy országok, ahova szégyellnék „csak” egy hónapra menni. A túrázás lehetősége is számított – ebből a szempontból aligha lehet jobb választás mint Nepál. A végső lökést végül a Nimsdai Purja hegymászóról szóló 14 hegycsúcs: Semmi sem lehetetlen című dokumentumfilm adta. Nem hagyott nyugodni az az érzés, hogy ezeket a hegyeket látnom kell.

Miből állt a felkészülés?

Rengeteg beszámolót olvastam különböző hosszútávú túrákról és arról, hogy melyiket lehet augusztusban megcsinálni, ami a monszuni évszak vége. Több olyan útvonal is létezik a Himalája esőárnyékában, ami viszonylag száraz az ország délebbi területeihez képest. Így találtam rá az Annapurna-körre, melyet sokan a legszebb túraként tartanak számon, és a világ 10. legmagasabb hegyét, az Annapurnát kerüli meg. Ez lett utazásom fő célja.

A legnagyobb feladat a túrához szükséges ruhák és felszerelés, valamint a beutazási iratok megszerzése volt. Addig nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen, amíg a nepáli határőr rá nem bólintott a vízumigénylőmre. A beutazási követelmények átnézése sosem lehet túl sok, akkor sem, amikor már fölösleges aggodalomnak tűnik, mert mindig előkerülhet egy újabb kitöltendő nyomtatvány.

Hova érkeztél?

Az első hetet egy családnál töltöttem a fővárosban, valamint rövidebb túrákat tettem körülötte, amire mentális okokból is szükség volt; Katmandu rendkívül izgalmas, de ugyanennyire fárasztó is. A másfél milliós város nagy része inkább falunak tűnik, többszintes, düledező épületekkel. Legtöbb helyen földút van és sár, kecskét, tyúkot a ház előtt tartanak, minden lakóház félig üzlet vagy piac. A szűk utcákban mindig tömeg van, amit robogók százai szelnek át, eleinte rendkívül veszélyesnek tűnő módon. Ám végül én is sokat motoroztam, a helyi Uberként működő Phatao applikációval helyiek szállítanak olcsón az egész városban, gyorsan meg lehet szokni. Mindezek nem értek váratlanul és általában impulzusokra éhesen sétáltam reggeltől estig a városban. Rendkívül változatos hely, itt találkozik a hindu és a buddhista kultúra és építészet, nagyon jókat lehet enni nevetségesen kevés pénzért, de könnyen el is lehet veszni a szűk, mozgalmas utcák közt. Nekem különösen nagy élményt jelentett csak úgy figyelni a helyiek életét, viszont egy idő után muszáj volt kivonulnom a természetbe, kipihennem a nyüzsgést. A főváros körüli „dombok” 2000 méteresek, így ideális bemelegítő túrákat lehetett tenni rajtuk.

Mikor csatlakozott hozzád a barátod?

Egy hét múlva érkezett meg, mert addig Indiában dolgozott. Szerencsére hamar sikerült megszereznünk a túraengedélyt az Annapurna-körre. Ez mindössze 25 dollárba került, de léteznek több 100 dolláros utak is. A meglepően hatékonyan működő hivatalban megkérdeztük, mire számíthatunk ebben az esős időszakban, mert mindenhol azt írták, nem érdemes ilyenkor Nepálba utazni. A nepáli hivatalnok nyugodtan csak annyit mondott: „Ez a legjobb hónap”.

Igaza lett?

Kicsit sem bántuk meg, hogy akkor utaztunk. Sokkal kevesebb a turista, mint főszezonban, kellemes nyári meleg van, de a hegyekben ideális túrázó idő, eső pedig szinte kizárólag éjszaka esett. Az egyetlen probléma a felhős ég lehet, de amikor hegyek közt jártunk, mindig áldott, tiszta időt kaptunk.

Értek nagy meglepetések?

Talán a hosszú, idegölő utazásokra nem számítottunk. Például az Annapurna körtúra kezdőpontjához egy végtelennek tűnő, 10 órás buszút vezetett, bár a távolság csak 170 km volt. Nepálban ezzel számolni kell, a minibuszok folyamatosan közlekednek, és bárhova el lehet velük jutni 1-2000 forintért (egy földcsuszamlásnál is megoldották az átszállást), de mivel csak földutak vannak, és bárki bárhol felszállhat, elképesztően lassan lehet haladni. A 200 km-es túrát 11 nap alatt tettük meg, amely közben napról napra új tájat fedezhettünk fel. A régiót a tibeti kultúra uralja, ami megnyilvánul a buddhista templomokban és kolostorokban, az ételekben és az építészetben. Kezdetben kirobbanóan zöld, virágzó, vízesésekkel tűzdelt völgyben sétáltunk, majd a táj egyre kopárabb lett, a rizsföldeket fenyőerdő váltotta fel, még magasabban pedig holdbéli kő- és hótenger a befogadhatatlanul magas csúcsok közt. Túránk legmagasabb pontja a Thorong La-hágó volt, 5416 méteren, de a legszebb szakasznak az 5000 méter magasan fekvő Tilicho-tóhoz tett kitérő bizonyult.

Volt egy napi tervetek, amihez végig tartottátok magatokat?

Nem terveztük meg előre a napi szakaszokat, annyit mentünk, amennyit bírtunk. Ebben segített, hogy az Annapurna-kör nagyon jól kiépített. Hallottunk olyat, hogy többek szerint ez már nem is az „igazi” Annapurna-kör, mert sok helyen földúton kell menni az eredeti – gyakran járhatatlanná váló – ösvények helyett. Az úton néhány kilométerenként vannak falvak, eleinte helyi lakókkal, egyre feljebb pedig már csak a túrázók kiszolgálására épült szállásokkal. Emiatt nem volt szükség tervezésre, ahol elfáradtunk, ott találtunk is szállást. Ezek legtöbbször családi vállalkozások, apa viszi az üzletet, anya főz, a gyerek segít a háznál. Kivétel nélkül remek helyeken aludtunk, meglepően jó matracokon, mindenhol volt forró zuhany és – a legmagasabban fekvő szállások kivételével – internet is. Több helyen ingyen adták a szobát, ha helyben vacsoráztunk és reggeliztünk, amit persze örömmel meg is tettünk.

Mi volt a legjellemzőbb menü?

Az alap étel a dahl bat, (rizs, lencse, curry és zöldségek), amiben a legjobb, hogy korlátlanul újratöltik a tányért. Bár a szállásokért jelképes összegeket fizettünk, az ételek legalább kétszer olyan drágák, mint a városokban, a szállítási költségek miatt. Míg Katmanduban egy dahl batért 600 forintnak megfelelő rupiát fizettünk, addig ez a túrán 1500 forint volt, ami még szintén több, mint baráti.

Ha jól sejtem, minden pénzt megért ez az élmény.

Nem tudom szavakkal átadni, mit éreztem a sokezres csúcsok látványakor. A tudat, hogy a Himalájában sétálgatok, önmagában felfoghatatlan, a minden irányban beláthatatlanul sokáig hullámzó hegyekkel pedig nem lehet betelni. A napok nagyon kényelmes, könnyen megszokható ritmusban teltek, mindig változó környezetben, kedves házigazdákkal és a többi túrázóval, akikkel a szállásokon összesodródtunk.

Kinek ajánlanád elsősorban ezt a túrát?

Összességében bárkinek ajánlani tudom az Annapurna-kört, aki járt már több napos túrán. Mi bármiféle, célirányos edzés nélkül is az átlagnál gyorsabban teljesítettük.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Találkoztunk meredek szakaszokkal és 3000 m fölött a magasságbetegség elkerülésére is figyelni kellett. Amikor először megéreztem az oxigénhiányt, egészen ijesztő volt, de körülbelül fél óra alatt megszokta a szervezetem, és onnantól egyáltalán nem okozott problémát. Az időjárás is nekünk kedvezett, az augusztus ideálisnak bizonyult a túrázáshoz: a pulcsi, vékony kabát elég volt a legmagasabb szakaszokon is. Ősszel és tavasszal viszont rendesen fel kell készülni az időjárási körülményekre, egy barátom októberben ment ugyanerre a túrára és őket majdnem nem engedték át a hágón a hóhelyzet miatt.

Mit csináltatok még a túrákon kívül?

Például elmentünk Lumbinibe, Buddha szülővárosába. A szent hely köré monumentális park épült a buddhista országok kolostoraival. Bár a park körüli faluban rengeteg szállás várja az utazókat, a legautentikusabb élmény a parkon belüli koreai kolostor zarándokszállásán aludni, ahol a szerzetesekkel ettük a lencsés rizst és egy szertartáson is részt vettünk.

Egzotikus állatokkal is találkoztatok?

Lumbiniből az indiai határhoz közeli Chitwan Nemzeti Parkhoz utaztunk, ami a korábbiaktól teljesen eltérő vidék. Síkság, dzsungel, fülledt meleg és az utcákon mászkáló elefántok fogadtak minket. A nemzeti parkot csak engedéllyel, fizetett utakon lehet bejárni, így mi azt kihagytuk és inkább a park és a falu közti ütközőterületet néztük meg, ami egy egészen lenyűgöző dzsungeles, tavas, mocsaras terület. A park bejáratát jelentő falut egy folyó választja el a vadontól, melyen gyakran átkelnek az állatok lakta oldal lakói is, így egyik reggel egy kertben békésen kóborló orrszarvút pillantottunk meg. Mint kiderült, ez gyakori látvány arrafelé, de nem érdemes a közelükbe menni és felhergelni őket.

Mit tanított neked Nepál?

Időbe telik mindent feldolgozni, de rengeteg olyan tapasztalat ért, ami mélyebben és észrevehetetlenül beépül. Talán ezt hívják tanulásnak, amire Nepál bőven ad lehetőséget. A legfontosabb tapasztalat, hogy a biztonságot jelentő Európától távol is hasonló problémákat kell megoldani, csak más a környezet és máshol vannak a hangsúlyok. Mit tanultam az út alatt? Türelmet, nyitottságot, alázatot, és azt is érzem, hogy vissza kell mennem.