Tíz évvel ezelőtt döntöttél úgy, hogy Kínába költözöl egy időre. Hogy jött ez ötlet?

Egyrészt tudatos döntés volt részemről, másrészről pedig egy menekülés. 2010-ben halt meg az édesapám, amit borzasztóan rosszul, nehezen viseltem. Ez volt az egyik vonulata a történetnek, a másik, hogy akkor már tíz éve tai chiztam egy kínai mesterrel. Vele mentem el 2010 nyarán egy kéthetes tai chi táborba Kínába, és már a megérkezés pillanatában nagyon érdekes érzés lett úrrá rajtam. Amikor Pekingben kimentem a reptérről, zaj, kosz, káosz és millió ember fogadott, de mindezek ellenére azt éreztem, hazatértem. Ez azért is érdekes, mert korábban még csak Ázsiában sem jártam, nemhogy Kínában. Ott megéreztem, hogy ezzel az országgal nekem dolgom van.

Tehát szerelem volt első látásra.

Pontosan. Eztán döntöttem el, hogy egy évre visszamegyek kínait tanulni Qingdaóba. Szerencsére nem kellett mellette dolgoznom, mert annyira olcsó volt a szállás és az ételek is, így csak a tanulásra koncentrálhattam. Felmondtam a budapesti állásomat és egy bőrönddel és biztos angoltudással nekiindultam Kínának. Persze rögtön kiderült, hogy az angolom semmit nem ér ott, főleg vidéken. A nagyobb városok központjában még hagyján – ott is inkább csak a fiatalok beszélnek ­–, de máshol feltehettem a polcra az angoltudásomat. Kinaiul akkor még semmit nem értettem, nagyon kemény egy évem volt. Nem azt mondom, hogy minden nap sírtam, de sokat, és egyre többször tettem fel magamnak a kérdést: „Mi a fenét keresek én itt, miért szenvedek?" Úgy éreztem, hogy semmit nem haladok a kínaival úgy, hogy napi nyolc órában tanulom, anyutól távol vagyok, a kommunikáció korlátozott – szóval borzasztóan teltek azok a hónapok.

Mégis visszamentél szinte rögtön, miért?

Amikor egy év után hazatértem, elsírtam anyukámnak, hogy rossz ötlet volt tőlem Kína, továbbra sem beszélem a nyelvet, rosszul érzem magam ott, szenvedek. Akkor azt mondta édesanyám, hogy „Édes lányom, összepakolsz és visszamész, mert különben vesztesként térsz haza, úgy érzed majd, hogy elbuktál egy megmérettetést. Amikor már úgy érzed, hogy odakint is jól vagy, és szeretnél maradni, onnantól bármikor hazarepülhetsz." Azóta is nagyra értékelem ezeket a mondatokat, mert igaza lett. A második évben lendült be minden és onnantól nem akartam hazajönni. Kaptam egy jó állást angoltanárként egy főiskolán, majd egy konténerkereskedelemmel foglalkozó cégnél dolgoztam.

Büszke lehetsz magadra, nem semmi teljesítmény, mégis hamarosan Hollandiába költöztél.

2014-ben ismerkedtem meg a férjemmel, Willemmel egy konferencián, és mivel a távkapcsolatot nem nekünk találták ki, következő évben elköltöztem hozzá Rotterdamba. Nem sokáig laktunk ott, mert a cégénél jött egy jó szingapúri lehetőség. Jó móka volt az egész, kivéve, hogy Szingapúrban az év 365 napján meleg és pára van, amit én nagyon nehezen viselek. Még nem csináltál semmit, de már csorog rólad a víz. Reggel 8-kor. Ott elfejtettem, milyen szép ruhába bújni vagy sminkelni. Eljutottam oda, hogy a lakásból ki sem akartam mozdulni. Mondtam a férjemnek, ha a vállalat engedi, költözzünk északabbra.

Így jött akkor Hongkong?

Igen, nagy szerencsénkre a cégnek több központja van: Shanghai, Szöul, Tokió és Hongkong Észak-Ázsiában, munka szempontjából pedig ez tűnt a legjobb választásnak. Meg egyébként is Hongkongokban fél évig kellemes az időjárás, 20-25 fok van. Nem beszélve arról, hogy sokkal élhetőbb Szingapúrnál. Itt lehet kirándulni, búvárkodni, evezni, vitorlázni, rengeteg kikapcsolódási lehetőség adott, ehhez képest Szingapúr sokkal unalmasabb. Öt nap tökéletesen elég arra, hogy megnézd a Marina Bay-t, a Waterfront Promenade-ot vagy felülj a Singapore Flyerre. Hongkongban pezsgő élet várt minket, számos művészeti kurzus, filmvetítés van, na és a lóverseny! A szezonban minden szerdán és vasárnap lóversenyt tartanak, óriási közösségi élmény. Szerdánként éjszaka futnak a lovak, a Happy Valley részen, mi általában oda járunk. Mindig fellép valamilyen zenekar, nagy bulit csapnak, megy az evés-ivás, és persze fogadnak, ami lételeme a hongkongiaknak. Sőt egész Kína ide a szomszédba, Makaóba jár valamilyen szerencsejátékot játszani, mert ugye náluk tilos. Persze most a járvány miatt itt is volt kihagyás, majdnem egy évig a közönség előtt zárva voltak a kapuk a „lovin" és Makaóba sem lehetett belépni.

Én is szívesen elmennék egy ilyen lóversenyre.

Biztosan nagyon tetszene neked is, imádom! De rengeteg más lehetőség is van. Pont most gondolkodom, hogy csatlakozom egy vízi sportklubhoz és sárkányhajózni fogok, csapatépítésnek sem rossz élmény. Most Discovery bay-ben lakom, Lantau szigetén van, közel a reptérhez. Régen itt elsősorban a pilóták és a családjaik laktak, így most is sok külföldi él, jó csapatot alkotnak. Ez egy teljesen organikus város, normálisan kialakított életvitellel, attól függetlenül, hogy nagy a népsűrűség. Sokan vitorláznak, hajóznak, hegyet másznak.

Rotterdam egyáltalán nem hiányzik nektek?

Willemnek nyilván jobban, de én is szerettem. Hollandia gyönyörű és imádom a hollandok mentalitását, ami nem mindenkinek jön be. Nagyon egyenesek, direktek, ha nem tetszik nekik valami, azt az arcodba mondják. Érdekes, mert én ennek megtapasztaltam a másik oldalát Kínában, ott ugyanis soha nem mondják el konkrétan, mit gondolnak. Jobbról, balról kerülgetnek, de a végén sem derül ki, mi van a háttérben. Kivéve a barátokkal, velük nagyon őszinték. Nem véletlen, hogy aki Kínában alapít céget, nagyon meg kell gondolnia, milyen külföldit küldenek oda dolgozni. Illetve muszáj egy helyit is felvenni, mert csak ő tudja, mi folyik ott igazán. Simán lehet, hogy a kínai bólogat, de nem ért semmit a beszélgetésből, vagy azt mondja, megállapodtatok, mégsem lesz belőle üzlet. Náluk például nincs üzleti meeting, inkább üzleti vacsora, de csak a neve az, ugyanis mindenről szó esik, családról, gyerekekről, politikáról, sportról, de üzletről soha. Ha itt szóba hozod a bizniszt, vége mindennek. Csak azzal kötnek üzletet, akiről a vacsora alkalmával kiderül, hogy megbízható.

Milyen étteremben zajlanak ezek a „biznisz vacsorák"?

Kínai a legtöbb esetben csak kínai étterembe megy, ami nagyon jó, mert a kerek asztalok tökéletesek a kapcsolatteremtésre az európai, individuális ételrendeléssel szemben, ahol csak magadnak rendelsz. Ráadásul így nem csak három féle ételt kóstolhatsz, hanem legalább húszat.

Ötvözöd otthon a nemzetközi konyhákat?

Egyrészt igen, egyrészt nem. Nem véletlenül nem hallottál a híres holland konyháról, hiszen nem létezik. A holland racionalitás az ételeken is visszaköszön, főleg az, hogy régebben sokat dolgoztak a földeken, és kellett az energia, ezért a konyhájuk abban merült ki, hogy krumpli, hús, zöldség, ami hatkor legyen az asztalon. Mondjuk, van egy kagylós ételük, amit könnyű és gyors elkészíteni, azt szoktam is főzni. Szingapúr az egy igazi multikulti hely, van indonéz, maláj, thai, egy két helyi étel is, de ott inkább ötvöződnek a különböző kultúrák ételei. Itt, Hongkongban imádják a dim-sumot, pici falatkákat kínálnak, általában párolva. Nem túl fűszeres ételeket esznek, nagyon sok tengeri herkentyű, hal kapható. Nem szoktam minden nap főzni, mert a kaja itt könnyen és olcsón elérhető, akárcsak Kínában. Amikor ott éltem egyedül, soha egyetlen egyszer sem főztem, mert annyi étterem van, és olyan olcsó, hogy nem éri meg a ráfordítást. Itt is majdnem ez a helyzet, kár a főzéssel bajlódni. Lehet, hogy a sok gyerekes családok főznek, de ott meg mindenhol van úgynevezett helper, háztartási segítő, ők intézik. A helper elkészíti az egész családnak a reggelit, aztán kitakarít, vasal, mos, elkészíti az ebédet, vacsorát, a gyereket elhozza az óvodából, iskolából, majd elmegy velük a játszótérre. Én azt látom, hogy ezt ki is használják a helyiek, nem egy olyan családról tudok, ahol gyerekenként van egy segítő. Ők heti hat napot dolgoznak, vasárnap és kötelező ünnepeken pihennek. A fizetésen felül, ami valljuk be nem túl sok, fizetni kell nekik a biztosítást és évente egy repülőjegyet, hogy haza tudjanak repülni, mert nem helyiek, inkább a Fülöp-szigetekről, Malajziából, Sri Lankáról, Indiából jönnek. 340 ezer helper van jelenleg Hongkongban. Szerintem itt a gazdaság teljesen összeomlana, ha ezeket az embereket hazaküldenék, hiszen hirtelen a két kereső emberből egy azonnal kiesne.

Úgy tudom, hogy Floridában vannak házaitok, amelyeket rendszeresen kiadtok, és már Spanyolországban is vetettek lakást. Elképzelhető, hogy hamarosan továbbmentek?

A spanyol lakást teljesen véletlenszerűen vettük meg. Éppen Dél-Spanyolországban, Malaga, Marbella környékén nyaraltunk, és mivel nem csak venni, de nézegetni is nagyon szeretünk ingatlanokat, felhívtunk egy helyi ingatlanost, hogy mutasson pár eladó házat. Két szép házat mutatott, de egyiket sem találtuk túl izgalmasnak. A nyaralás utolsó napján már hazafelé vezettük, amikor megláttunk egy hirdetést a hegyoldalban: Lakások eladók! Mondtam Willemnek: Na, ezt még nézzük meg, aztán irány a reptér! Bementünk a lakásba, megláttuk a kilátást és beleszerettünk, 100 nm a lakás és ugyanakkora a tengerre néző terasza. Olyan gyorsan kellett visszamennünk Barcelonába, hogy a szerződést már elektronikusan írtuk alá. Azt már tudjuk, hogy ott fogunk élni később, ha Willem nyugdíjba megy. A spanyol életmód isteni, mind a ketten szeretjük. Vannak házaink Floridában is, de az amerikai életmód távolabb áll tőlünk. Tudom, hogy a szívem mélyén európai vagyok, oda tartozom.

Ezt olyan szépen mondtad.

Tudod, a sok utazás önreflexióra késztet, szépen lassan definiálod magadban, hogy ki vagy te, merre tartasz, mi az, ami fontos az életedben és mit kell elengedned. Nem azt mondom, hogy gyökértelenné válsz, de egy külső perspektívába kerülsz a hazádtól, a barátaidtól, a családodtól. Azok a barátok, akik így megmaradnak, azok igazi barátok, hiszen a hat óra időeltolódást is át kell hidalni, hogy beszélni tudjunk. Tudom, hogy bármelyik barátom azonnal repülőre ülne, ha bajban lennék, és ennél nincs fontosabb negyven plusszosan.

Azt érzem, tényleg a helyeden vagy.

Az a Viki, aki vagyok, az Kínában lett meg. Az önbizalmam, az élettapasztalatom, tudom, ki vagyok. Bár még most is sok változás zajlik bennem, de ott lettem önmagam. Nemrég kezdtem el hipnoterápiát tanulni, szeretnék ezen a vonalon dolgozni. Arról nem beszélve, hogy terapeutaként onnan dolgozom, ahonnan csak akarok, a zoom világában ez könnyen megoldható. Érdekes, mert filozófia szakot végeztem, újságíróként dolgoztam, logisztikai munkát végeztem, tanítottam, de ez is én vagyok, szeretnék segíteni másokon.

Egyszer egy hurrikánt is átéltetek a férjeddel. Gondolom, ez az élmény is sokat változtatott az élethez való viszonyodon.

Három évvel ezelőtt Floridában ért minket egy hurrikán, az itteni tájfun semmi ahhoz képest. A hurrikán úgy rázza a házat, hogy imádkozol, hogy ne repítse fel veled együtt. Nem véletlenül mondják, hogy menj egy olyan szobába, lehetőleg a lakás közepén, amin nincs ablak és addig ki se menj, amíg nincs teljes csend. Mi egy éjszakát a szekrényben töltöttünk és azt a hangot nem tudom leírni, ami a hurrikánnal jár. Másnap láttuk, hogy a fél tetőt elvitte, de szerencsére nem az egészet, mert akkor könnyen felkaphatott volna minket is.

Sokszor látogatsz haza a családhoz, barátokhoz. Mikor jössz legközelebb?

Hamarosan kénytelen leszek, de rettentősen költséges. Ugyanis Hongkong előírja, hogy minden utazás után kötelező beköltözni egy-két-három hétre (országtól és oltottságtól függően) egy borsos árú karantén szállodába. Így védi ki Hongkong a koronavírust, szinte alig van megbetegedés. Másfél év alatt összesen 212-en haltak meg a betegségben, ami egy 7, 5 milliós város esetében elenyésző.

Miért kell hazajönnöd?

Lejárt a jogosítványom, és ezt csak otthon lehet intézni, nem fogadják el az itteni orvosi vizsgálatokat, és ha sokáig húzom, elérem az egy évet, és újra vizsgázhatok. Átváltoztathatnám hongkongi jogosítványra is, de itt bal oldali közlekedés van, és nem váltják vissza jobb oldalira Európában. De így legalább újra láthatom a családomat, a barátokat, akik már nagyon hiányoznak.

Szöveg: Sinkó Edit