„2013. májusában érkeztem először a Török Riviérára, de azóta volt szerencsém számos, szép térséget bejárni főleg a munkám során, de a szabadidőmben is imádok felfedezni” – meséli lelkesen Noémi, akinek szíve csücske a Fethiye régió, konkrétan Ölüdeniz, ahol pont olyan kék és kristálytiszta a víz, ahogyan először elképzeljük a tengerpartot gyerekként. Ezen kívül a vadregényes, érintetlen Patara is nagy kedvence. „Igazán barátságos város, a térség főleg a brit és skandináv utazók körében kedvelt desztináció, hiszen ők azok, akik az all-inclusive hotelek helyett jobban favorizálják a kisebb szállodákat. Itt csodaszép öblök és varázslatos partszakaszok váltják egymást, az egész térség csupa meglepetés, a Pillangók völgyétől kezdve egészen az ókori városok romjaiig. Négy éve ide vitt el a párom születésnapomra, ahol egy siklóernyős tandemugrás is várt rám” – teszi hozzá nevetve Noémi, aki párjával Antalyában él, de a közös vállalkozásuk keretében rengeteg fakultatív programot szerveznek a Török Riviérára, Alanyától kezdve Sidebe, Belekbe és Kemerbe. „Antalyában és környékén rengeteg program elérhető, Alanyában pedig a dzsipes programok, amik igazán egyedülálló élményt nyújtanak, kanyonban fürdéssel és vízi csatározásokkal megspékelve. A nagy nyári melegben az esti dzsip szafarira is hatalmas az igény, ahogy a hajókirándulásokat is imádják a vendégek. A Zöld Kanyon egyedülálló látványosság a térségben, ami minden évben igazi slágerprogramunk. A Taurus-hegység és a tenger kékjének kettőse minden áldott nap rabul ejt.”

„Ők a világ legvendégszeretőbb és legsegítőkészebb emberei. Az is nagyon érdekes a kultúrájukban, hogy még mindig él bennünk az Oszmán Birodalom hatalmának magasztos ereje és a büszkeség, hogy létrehozták ezt a birodalmat, és 600 éven át fent tudták tartani. És ők azok, akik őszintén szeretik a magyarokat. Végtelenül toleráns emberek és nem ítélkeznek senki felett olyan könnyen, ahogyan sok magyar ember a származás, bőrszín vagy vallás tekintetében. Az erős nemzeti öntudatuk is lenyűgöző – büszkén hirdetik, ahol csak lehet. Az élethez és a halálhoz, a mindennapi problémákhoz és a megoldandó feladatokhoz is másképp állnak hozzá, sokat tanulhatnánk tőlük, mert akkor vidámabban és kevesebb stresszel élnénk, jobban tudnánk értékelni az apró örömöket az életben. Végtelenül hálásak azért, amijük van. Lehet őket nem szeretni?” – teszi fel a költői kérdést Noémi.

„Törökországban nem nehéz pozitív életszemlélettel élni a mindennapokat. Itt még működik az élni és élni hagyni elve. Azt szoktam mondani, hogy egy élet is kevés ahhoz, hogy ennek a csodálatos országnak minden szegletét felfedezze az ember.”

Nem csoda, hogy Noémi ilyen jól beilleszkedett a török világba, hiszen annak ellenére, hogy eleinte egy szót sem értett a nyelvükből, mára perfekt török, és még négy másik idegen nyelvet beszél. „Amikor itt kezdtem dolgozni, az utazási iroda azt állította, hogy mindenki tud angolul – emlékszik vissza nevetve. – Isteni szerencse, hogy a hatodik érzékem mégis azt súgta, hogy hozzak magammal egy apró, török úti szótárt – ez konkrétan életmentő volt az első időkben. Az is vicces, hogy az az angol, amit én beszéltem és tanultam hosszú éveken keresztül, azt senki nem értette meg idekint. Így hát a legbölcsebb döntésnek az tűnt, ha megtanulom a nyelvüket. A kirándulások során is sokat tanultam a kollégáktól, sofőröktől. Mindig figyeltem az embereket, ahogy beszélnek, sokat hallgattam a rádiót, néztem a tévét. Gyakorlatilag autodidakta módon tanultam meg a nyelvet és ma már olyan magabiztosan beszélem, akár a helyiek” – idézi fel a kezdeteket Noémi.

A török ételeket könnyű megkedvelni, Noéminek három nagy kedvence van. „Imádom a Menemenet, ami tökéletesen megegyezik a mi tojásos lecsónkkal. Utána következik a Hünkar Beğendi nevű marhahúsos étel (én azzal készítem), ami tulajdonképpen egy marhapörkölt besameles padlizsánágyon, de ehhez hasonló az Ali Nazik is. Juj, és ott van a Beyti Sarma, ami döner hús (szintén marhahúsból) betekerve vékony pitaszerű tésztába, nyakon öntve paradicsomos szósszal és joghurttal. A törökök rengeteg joghurtot fogyasztanak, nem is nagyon találhatunk kisebb kiszerelésű natúr joghurtot idekint, két deciliteres kiszerelés egyáltalán nem is létezik. Alapvetően szeretem az ételeiket, pár bizarr kivételtől eltekintve. Az én „nacionalizmusom” abban mutatkozik meg, hogy gyakran főzök magyar ételeket, mert hiányoznak az otthoni ízek és nem csupán a sertés, hanem a levesek, főzelékek. Itt, Törökországban nekem az a legnagyobb nehézség, hogy nem eszem meg a bárány, a birka és a kecske húsát sem. Tehát marad a marha, csirke, pulyka és hal, mert a vallásuk miatt még a vadászat során leölt vaddisznók is a vadászkutyák csemegéiként végzik.”