A vasút az ország északkeleti részében fekvő Kaszpi-tengert köti össze a délnyugati Perzsa-öböllel, átvágva sivatagon, sűrű erdőn, két hegyláncon és négy különböző éghajlati zónán.
Fotó: Hossein Javadi
Tizenegy éven át, a világ összes részéről érkező 43 különböző kivitelező volt érdekelt a 224 alagutat, 174 viaduktot és 186 kisebb hidat magába foglaló hatalmas vasútvonal építésében, amelyet 1938-ban nyitottak meg. De annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb mérnöki teljesítményéről van szó, a transziráni vasút jóval kevésbé ismert, mint transzszibériai rokona.De most mégis úgy tűnik, hogy hosszú idő után végre megkapja a megérdemelt nemzetközi elismerést, miután az UNESCO bejelentette felvételét a Világörökség helyszíneinek listájára.
Fotó: Hossein Javadi
A listára kerüléssel a transziráni vasút hatalmas turisztikai fellendülésre számíthat. Innen kezdve az iráni kormány műemlékvédelmi alapokból hívhat le forrásokat a helyszín fenntartására, amely háború esetében a Genfi Egyezménynek megfelelően különleges védelemben is részesül.Az iráni a negyedik vasútvonal a világon, amely megkapja ezt a rangos elismerést. Korábban az osztrák Semmeringi Vasút 1988-ban, az indiai hegyi vasutak 1999-ben, az Olaszországot és Svájcot összekötő vonal pedig 2008-ban került fel a Világörökség listájára.
Foto: Hossein Javadi
A transziráni vonalon közlekedő szerelvények utasai nagyszámú látványosságot csodálhatnak meg, köztük az Alborz és Zagrosz hegyláncokat, Szúza ókori városát és további két világörökségi helyszínt: Csogá Zanbilt, egy időszámításunk előtti, elámita korszakban épült komplexumot és Sustar történelmi hidraulikus rendszerét, amelyet a rómaiak építettek a 3. században.
Fotó: Hossein Javadi