Bár nem utazol, ezerrel tervezed az évet. Elárulsz néhányat a céljaid közül?

Egyrészt igyekszem életben tartani azt a pár növényt, amelyet még tavaly ültettem az erkélyre. Ez most óriási kihívás, mert egész normális életet élek: kertészkedem, főzök, vacsorapartikat adok – ezek korábban elképzelhetetlen dolgok voltak, nem volt rá időm. Az utazások sajnos kimaradtak az elmúlt hónapokban. A bloggerkedés mellett idegenvezetőként dolgozom, többek között ezért is tudok ilyen sokat utazni. Legtöbbször Amerikába viszek csoportokat, hajós utakra, illetve Délkelet–Ázsiába. Ezek most szünetelnek, de azért tervezem a jövőt, útiterveket rakok össze. Néhány leszervezett utam is van, de kérdés, mi lesz belőlük. Van közte Mexikó, nagy amerikai körutazás, Izland.

Most abban reménykedem, hogy mindenki megkapja az oltást, és mehetek végre.

Nyáron sikerült elutaznod valahova?

Görögországban és Németországban jártam, és nagyon jól tettem! Mindenhol biztonságban éreztem magam, odafigyeltek a higiéniára, a távolságtartásra, ráadásul egy lélek sem volt sehol.

Utána jöttek a belföldi nagy felfedezések, amikről a blogodban írsz?

Szeretek Magyarországon utazni, de mindig azt mondtam, erre akkor kerül sor, ha a koromnál fogva már nem tudok külföldön csatangolni. Na, ez úgy 40-50 évvel hamarabb jött el, mint terveztem. Amikor „beszorultam" az országba, elindultam azokra a helyekre, amelyeket még az osztálykirándulások, családi utak alkalmával fedeztem fel gyerekként. Kifejezetten azzal a céllal mentem, hogy sokkal részletesebben ismerjem meg ezeket a régiókat.

Azt akartam, hogy aki olvassa, azt mondja, mindjárt beülök a kocsiba, és legalább a felét felkeresem.

Szinte senkibe. Sátoraljaújhelyen, a Zemplén Kalandparkban mondták, hogy nyáron másfél, két órás sorok kígyóznak a drótkötélpályánál. Én odamentem, beültem, átcsúsztam. Annak ellenére, hogy tömegturizmust viszek New Yorkban, Las Vegasban, ezt a laza, magányos utazást is imádtam. Ezért is ütött olyan nagyot a nyári Görögország: Santorini, Míkonosz, Athén, Paros szigete – üres volt.

Az Akropoliszra úgy mentem fel, hogy alig találkoztam emberrel.

Mindenhol lehetett élvezni a látványt, senki nem állt bele a fotókba, és még a legmenőbb étterembe (ahova normál esetben hónapokkal előre kell asztalt foglalni) is az utcáról csalogattak be minket. Akinek volt egy kis kurázsija és utazott, eszméletlen dolgokat élhetett meg.

Kivel utazol általában?

Görögországban barátokkal voltam, amire rég volt példa. Ha csoporttal utazom, akkor ugye vadidegenekkel, amiben bőven van kihívás. Nagy felelősség ugyanis az én szemüvegemen keresztül bemutatni egy várost, műemléket, nevezetességeket. Amikor blogolok, egyedül megyek, mert akkor nem könnyű tartani velem a tempót, alkalmazkodni hozzám. Viszont a világ minden táján van egy ismerős, akivel összefuthatok, ha úgy tartja kedvem.

Korábban éltél az Egyesült Államokban is, ahová gyakran visszatérsz. Mit tud adni még neked az USA?

Negyedikes gimisként kerültem ki egy ösztöndíjprogrammal, és New Yorkban voltam gyakornok a Magyar Turisztikai Ügynökségnél. Nagyon szeretem Amerikát, még az elcsépelt látnivalókat is, mint a Szabadság szobor vagy az Empire State Building – mindig tudnak újat mutatni. Vagy az időjárás miatt, vagy mert épp ünnepség van, vagy csak mert én vagyok más hangulatban. De nyilván imádok új helyeket is felfedezni. Egy két-, háromhetes körút végén én még ott maradok, és felfedezem azokat a dolgokat, amelyek bekerülhetnek a következő utazási katalógusba. Olyankor nagyon élek.

Ott is vannak barátok a múltból?

A múltból, a jelenből, a jövőből. A közösségi médiának köszönhetően mindenhol le tudok akasztani valakit egy kávéra, sörre, egy helyi kalauzolásra.

Nem gondolkodtál azon, hogy ott kellene élned?

Nem, mert ott sincs kolbászból az a bizonyos kerítés. Sokat kell ott is dolgozni, hogy valaki legyél. Hiába olcsóbbak az élelmiszerek, ha a jó helyen lévő lakások jóval drágábbak, így nehéz olyan színvonalat teremteni, mint amit megszoktál. Az sem mindegy, hogy Magyarországon egy vagyok a százból, ott viszont egy lennék a százezerből.

Hol tudsz valóban kiengedni, amikor nem agyalsz, nem blogolsz, nem fotózol?

Olyan nincs, mert amint meglátok egy szép tájat, bemászik a fejembe, hogy kellene róla egy jó fotó, kicsit írok róla, készítek egy videót Insta-sztoriba, You Tube-ra. Az agyam soha nem tud kikapcsolni.

Nekem az a kikapcsolás, ha mehetek, ha új dolgokat láthatok. Ami még feldob, hogy ilyenkor bármi megtörténhet.

Például?

Egyszer eldöntöttem, hogy majdnem a kanadai határtól lemegyek egészen San Franciscóig, Kaliforniáig. Gondoltam, pár ezer kilométer meg sem kottyanhat, öt nap alatt meg lehet csinálni. Aztán annyi látnivaló fogadott, hogy sokkal több lett belőle.

Érdekesen hangzik, mi vitt el ennyire?

Nehéz felsorolni, de például volt egy óriási, élő mamutfenyő, amibe alagutat vájtak és át lehetett menni autóval. Ott centizgettem a bérelt kocsi tükrét a fatörzzsel. Az óceánnak az elemi ereje is magával ragadott, a kilátópontok, a természet felszívott. Egyik nap az autópályán, már Kaliforniában megláttam egy Euréka táblát. Hmm, lefordultam, de mivel nem volt térerő a parkolóban, nem tudtam rákeresni. Egy fantasztikus viktoriánus házakkal teli kisvárost találtam, egy mesevilágot. Egy úton, ha valami meglepetés ér, akkor duplán pozitívan hat rám. Mondjuk, ha valami rosszul sül el, az is duplán fáj.

Budapesten is viszel csoportokat, mit tartasz ilyenkor fontosnak?

Leginkább amerikaiaknak tartok idegenvezetést, az egész olyan, mintha egy itt élő unokaöcsi lennék, aki bemutatja nekik a várost. Nemcsak épületekről, szépségről beszélünk, hanem belemegyünk kortárs élményekbe is – mi zavarja a budapestieket, hol tart a nemzetközi megítélésünk. Nem feltétlenül egy Michelin-csillagos étterembe megyünk, hanem bedobunk egy lángost a piacon. Azt sem a Nagy Vásárcsarnokban, hanem a Fény utcai piacon vagy a Római-parton. El vannak ájulva, hogy másfél dollárért olyan kaját kapnak, ami nemcsak finom, de egész délutánra elég. Nem feltétlenül kell mindig a luxus, oda akarnak menni, ahol a helyiek kocsmáznak, vacsoráznak. Előfordult, hogy riksákkal fedeztük fel az Andrássy utat, a Városligetet, vagy palacsintát sütöttünk az Operaház teraszán.

Tényleg?

Csoportos program keretében megnéztük a Magyar Állami Operaházat egy helyi idegenvetővel, és a végén a büfé teraszán ebédeltünk, ahol lecsót és palacsintát készítettünk. A turisták ott mosták, vágták a paprikát, hagymát, dobálták a palacsintákat. A pusztát is így mutatom be. Vannak a klasszikus lovasbemutatók, a szokásos látnivalók, de mi még akkor nem megyünk haza. Kimegyünk egy farmra és gulyást főztünk, kukoricacsuhéból készítünk babákat, és aki szeretne, lovagolhat is. Ott rohangálnak a pulikutyák, este pedig jönnek a cigány zenészek.

Nagyon jól hangzik. Gondolom, te ugyanúgy élvezed ezeket a programokat.

Viccelsz? A végére én is tökéletes kukoricacsuhé babát készítettem. Sajnos ezek a programok tavaly elmaradtak, sorban mondták le az utakat érthető okokból. Az idei év is kérdéses, szerintem egy darabig nem fognak jönni az észak-amerikai vendégek.

Most azt találtam ki, hogy ebben az időben még jobban felfedezem Budapestet, ami New York és Barcelona mellett a kedvenc városom.

Olyan helyekre sétálok, amiket valamiért eddig kihagytam. A Rózsadomb villáit csodálom, a Budai-hegységben túrázom. Már nagyon érzem az utazás hiányát, mennem kell valahova!

Nagyon hiányzik?

Akármilyen szép a Dunakanyar, az esztergomi naplemente, hiányzik a külföld. Elkényeztetett a világ a Grand Kanyonnal vagy a Maui-vízeséssel Hawaiin. Nagyon tetszik, amit itthon látok, de már kellene a változatosság. A következő hónapban tervezek egy spanyol nyelvtanfolyamot a Kanári-szigeteken. Korábban már tanultam spanyolul Barcelonában és Malagán. A városnézés mellett volt egy keret, nem csak tengtem, lengtem. Amikor nincs nagy turistadömping, a lakásokat is olcsóbban lehet kivenni és a tanfolyamok is kedvezőbbek.

Többször említetted már Barcelonát...

Úgy mérem fel a városokat, amelyeket szeretek, hogy amikor megérkezem, elkezdek önfeledten mosolyogni. Barcelona is ilyen, ahogyan Malaga, New York és Budapest is. Itthon van egy mániám. Amikor átmegyek a Margit-hídon, kötelező megnéznem a panorámát. És mindig elmondom magamnak, milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen csodás városban élhetek.

Mondod ezt úgy, hogy 96 országban jártál.

A szám nekem nem számít, nem gyűjtöm az országokat. Köszönöm a családomnak, az életemnek, hogy ennyi helyre eljutottam, de nem a szám visz előre. Tavaly úgy volt, hogy elmehetek Izlandra, ahol korábban soha nem jártam, de sajnos ezt is le kellett mondanom.

Oké, de egészen elképesztő országokba is eljutsz, amelyek nagyon költségesek. Például Japánba.

Hihetetlen a japán társadalom, szürreális kettőség jellemzi őket. Szigorú szabályokban gondolkodnak, közben teljesen őrültek. Ott lehet kapni használt bugyit, cselédlánynak öltözött pincérnők hozzák ki a macis jégkrémet, robotok csapnak össze egy show keretében, karakterlányok tátikáznak a színpadon, amitől a helyi fiúk elvörösödve ülnek. Nagyon szürkének tűnik az ország, ha nagy sebességű vasúttal átszeled. Viszont, ha beljebb mész, színpompás dolgokat láthatsz.

Inspirál, ha valami olyat látok, ami messze nem olyan, mint amiben élek.

De ugyanilyen kultúrsokk ért tavaly Kolumbiában, Cartagenában. Tipikus turistahely, UNESCO-város, a látogatók az óvárosban mozognak, ahol biztonságban vannak. Ennél én messzebb mentem. A helyi idegenvezető srác megmutatta a Bazurto piacot, ahol zacskóból ittuk az ott készült gyümölcslevet, helyi kajákat kóstoltunk egy olyan talponállóban, ami nálunk nem állna meg a legtávolabbi putriban sem. Azt mondta a srác, hogy korábban a néhai Anthony Bourdain sztárséf is ott evett, ezért belementem. Levágott disznófejeket árultak az utcán, lovakkal kellett osztozni a járdán. Azok az illatok, szagok, amik ott voltak, imádtam! Utána persze jó volt visszatérni a légkondis szobába és felpattintani egy sört – visszaállt a rend. Etiópiában is hasonló sokk ért, amit egy családos út során néztem meg. A szüleimmel jöttünk haza a Seychelle-szigetekről, és visszafelé Addisz Abeba, Etiópia fővárosában szálltunk át, így én ott maradtam pár napra. Az első este elterveztem, hogy kiugrom egy sörre, annak ellenére, hogy a recepciós figyelmeztetett, nem túl biztonságos. Mégis megtettem, de nem vittem sok pénzt, telefont magammal. Olyan magabiztosan mentem az utcán, hogy semmi nem történt velem. Majd másnap elmentem vidékre, ahol olyan szegénység fogadott, amilyen soha, sehol. Tehéntrágyával fűtöttek a házakban, egy templomban testi fogyatékkal élők, siketek, vakok imádkoztak… Hálás vagyok ezért az élményért.

Szíven ütött?

Nem erről van szó, inkább az érkezett meg bennem, hogy milyen jó helyem van a világban, és milyen szerencsés srác vagyok. Tanulhatok, utazhatok, felfedezhetem a világot. Kellett a napernyős koktélozás után egy olyan élmény, ami helyrerántott.

Sinkó Edit

Balázs utazási albuma: