A hivatásodból fakadóan rengeteg helyen jártál. Utaztál, ha fotózásról volt szó, és utaztál, ha a terepet kellett felmérni egy-egy les építése előtt, majd akár hónapokat is eltöltöttél egy-egy helyen, míg az újabb projekted felépült. Számolod, hol tartasz?

Ötvenvalahány országban jártam, ráadásul mindezt igen fiatalon. Huszonéves koromban sok olyan helyre eljutottam, ami még az idősebb korosztálynak sem adatik meg. Országokba, ahova mások csak a nyugdíjas éveik környékén merészkednek, mert addigra gyűjtenek össze elég pénzt és bátorságot. Ehhez képest én viszonylag korlátlanul mehettem a világ minden tájára – de nem azért, mert megteremtettem a rávalót.

Akkor?

Általában hívtak. Mindig volt valamilyen esemény vagy egy fotós barát, aki meghívott magához, így az utak jelentős része nekem jóformán semmibe sem került.

Ez alapján valamiért azt is gondolnám, hogy az utazásaid elég funkcionálisak voltak. Elmentél, beültél a lesbe, vagy éppen megépítetted azt, fotóztál, majd összepakoltál és hazajöttél. „Kinyitottad" bármennyire is ezeket a külföldi látogatásokat?

Tulajdonképpen semennyire.

Ez most komoly? Ott vagy a világ végén, és nem érdekel, mi történik az objektíven túl? Ez hogy lehet?

Lehet azt mondani, hogy dolgozni mentem... És igen, azt is lehet mondani, hogy nem érdekelt. De ennek több oka is van. Az egyik, hogy mindig rettentően elszomorított, hogy mennyire tönkre van téve a környezet, hogy mennyire szemetes minden. Ha nem Európa nyugati felére utazol, akkor rengeteg az olyan terület, ahol túlzás nélkül a szemétben járkálsz. Ott van India, Afrika és Ázsia bizonyos részei... Azt gondolom, Magyarország nagyon szerencsés ebből a szempontból. És talán az is közrejátszik, hogy nem érzem jól magam olyan közegben, amit az ember épített.

Ebből még nem következik egyértelműen, hogy például a természeti környezet felfedezése miért nem épült be az utazásaidba. De említetted, hogy több okod is van.

Mivel egész fiatalon sokat jöttem-mentem, elég nagy a rálátásom arra, hogy hova, miként, mennyiért, milyen felkészültséggel érdemes elutazni, és talán éppen ezért fontos, amit mondok: szerintem egyszerűen nem kapsz annyival többet, ha elmész a világ másik felére, és elköltesz akár többmillió forintot, mint ha itthon maradsz, és az itthoni értékeket a helyükön kezelve teszel felfedezéseket. Én például pont a kiállításom kapcsán jöttem rá, és rosszul is érintett, hogy a világot kis híján körbeutaztam, Magyarország egy csomó vidékét pedig egyáltalán nem ismerem – mivel, ha valahol nem volt fotós téma, akkor arra egyszerűen nem jártam. De most, hogy a járványhelyzet mindenkit beszorított, elkezdtem itthon utazni, egy-egy helyen akár heteket is eltöltve, és elképesztő dolgokat láttam.

Miket? Tudnál akár tippeket is adni, hogy mit érdemes felkeresni?

Ott van például Keszthely és környéke: elmentünk arrafelé barlangászni, de csodás volt azt is felfedezni, hogy micsoda kincs a Hévízi-tó és annak a kifolyója vagy éppen a Balaton környéke, aztán evezni a Tiszán vagy a Dráván. Tippeket azért adok nehezen, mert az én érdeklődésem viszonylag szűk körű. Nem a kultúra vagy a társadalom irányába mutat, hanem a természet felé. Igaz, az is kimeríthetetlen. Viszont szerintem csak úgy juthatsz élményhez, ha felkészülsz. Ha tudod, mit keresel és így felismered, amikor látod – akár a saját lakókörnyezetedben nézel szét, akár a település határába mész ki, és ott fedezed fel az élőlényeket. Vagy, ha nem tudod előre, akkor utólag kikeresed, hogy tudd, mit láttál – így válik értékké. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ha az ember kikapcsolódásra vágyik, a kapott élmény nem lesz arányban azzal, hogy milyen messzire megy és mennyit költ rá. Most viszont itt a lehetőség, meg lehet nézni azt a millió dolgot, ami ebben a kicsi országban van.

De azért csak volt olyan külföldi utazásod is, ami különösen pozitívan maradt meg az emlékezetedben...

Persze! Éppen az egyik utolsó az elmúlt időszakból, amelyik egyben talán a legélvezetesebb utam is lett, így nagyon örülök neki, hogy ennyit váratott magára. Egy fotóstúrán vettem részt a Maasai Mara Nemzeti Parkban, ami azért is volt nagyon érdekes, mert én ugye részben abból élek, hogy embereknek mutatok meg olyan dolgokat egy-egy élőhelyen, amit ők nem vesznek észre. Így Afrikában egészen döbbenetes élmény volt „a másik oldalról" látni, ahogy a helyi vezetőnk dolgozott. Jóformán kilométerekről kiszúrta, hogy hol lesz például zsákmányszerző akció. Olyan semmitmondó helyeken, ahol a legapróbb jelét sem láttuk bármi izgalmasnak, majd egyszer csak puff, tényleg ott történt minden a kameráink előtt. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy honnan, miből tudja. Emellett egészen lenyűgöző volt a végtelen pusztaság, amelyen bármerre néztél, mindenhol valamilyen állatot láttál.

Sokat jársz Erdélybe is, sőt két speciális medvelest is építettél Tusnádfürdőn és a Szent Anna-tónál.

Böjte Csaba testvér kért fel, hogy segítsek az emberek elé tárni az erdélyi természeti értékeket – olyanok számára is, akik amúgy nem lennének rá fogékonyak. Az általam épített két medvelesből az átlagemberek is megfigyelhetik ezeket az állatokat a természetes életkörülményeik között, vagyis nemcsak egy vadászlesből vagy amikor a kukákat borogatják Tusnádfürdőn. Így akár egy kiránduló családnak is legyen lehetősége megcsodálni ezt a gyönyörű állatot. Természetesen mindkét medvelest úgy építettem, hogy a fotósok számára is ideálisak legyenek, figyeltünk a megfelelő tájolásra, a háttérre, a fényviszonyokra.

Merre jártál még Romániában?

Székelyföldön kívül a Retyezátban, a Fogarasban és a Duna-deltában is. Minden perc, amit ilyen közegben tölthetek el, ajándék számomra. Erdély minden szempontból elvarázsolt –az emberek és a táj is. Az ottani mikroklíma, a helyi flóra és fauna egészen különleges. Otthon érzem magam ott, szeretek csak kirándulni, túrázni, anélkül, hogy fotóznék.

Mostanában egyre hangsúlyosabban foglalkozol a környezet megóvásával, az egyén felelős szemléletének fontosságával. Mire jutottál eddig?

Ezen az egészen akkor gondolkodtam el először igazán, amikor a kiállítás mellett elkezdtem előadásokat is tartani több ezer civil érdeklődőnek. Ezt a ziccert akartam kihasználni, hogy beszéljek a környezetvédelem irányairól, lehetőségekről. Ahhoz, hogy hiteles lehessek, tartottam egyfajta önvizsgálatot, és rájöttem, hogy elég cefetül állok. Nagyon pazarlónak gondolom azt az életet, amit élünk, a sajátomat is beleértve. Ez olyan két éve volt. Tehát tudatosan két éve foglalkozom ezzel a kérdéssel. Azóta egy-egy vásárlásnál például már nemcsak a termék árát nézem, de az is fontos, hogy honnan jött, mennyit utaztatták.

A járványhelyzet okozta helyben maradási kényszerre egyébként is sokan a Föld egyfajta fellélegzéseként tekintenek. Te hogy látod ezt?

Félreértés ne essék, szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki utazik. Inkább a mértéktelenség a probléma. Maga az utazás egy zseniális dolog. Eleve az, hogy ott tartunk, hogy beülsz egy szerkezetbe, és egy nap múlva kiszállsz a világ másik felén. Ez önmagában felfoghatatlan élmény számomra. Kétszáznál is több repüléssel a hátam mögött én még mindig rá vagyok tapadva az üvegre, indulás előtt kiguglizom, hogy merre megyünk majd, fentről próbálom azonosítani a földrajzi alakzatokat. Alapvetően tehát nem utazásellenes vagyok, és nem azt hangoztatom, hogy mindenki maradjon otthon, de azt érdemes lenne helyretenni, hogy micsoda érték az, hogy utazhatunk. Annak, hogy eljuthatsz a világ túlsó végére, sokkal nagyobb kiváltságnak kellene lennie. Nagy luxus lenne tehát azon keseregni, hogy nem utazhatunk.

A COVID egy pofon, ami arra figyelmeztet, hogy gondolkodjunk el az igazi értékeken.

Összességében egyébként azt gondolom, nem a környezetet kell megmenteni, hanem az emberiséget. Annál viszont szerintem sokkal durvább beavatkozásra lenne szükség, mint amit az egyének felelős viselkedése eredményezhet. Ezzel együtt, már csak a saját lelkiismerete miatt is, fontos, hogy mindenki megtegye, amit csak tud.

És te mit teszel?

Egyrészt sokat gondolkodom azon, hogy miként lehet a környezet megóvását olyan melléktermékké tenni, aminek az a folyománya, hogy csökkenti a környezeti terhelést, viszont az emberek nem lemondásként élik meg. Vagyis nem a megoldást akarom eladni, hanem az igényt, hogy minél többen keressék az életükben azt az utat, amely figyelembe veszi a terhelést. Hogy az emberek úgy alakítsák az étkezéseiket, az energiafelhasználásukat, az utazásaikat, hogy az mind-mind fenntartható legyen. Másrészről itthon élőhely-létrehozással is foglalkozom, így amint van egy kis pénzem, földeket vásárolok. Mezőgazdasági területeket, és azokat vadítjuk vissza. Pont az ellenkezőjét csináljuk annak, mint ami az 50- es években történt –, akkor mindenből szántóföld lett, mi viszont erdősítünk, gyepesítünk, és igyekszünk minél változatosabb vegetációt létrehozni. Ez jó az élővilágnak, így nagyon kicsi helyen nagyon sok fajt meg lehet figyelni. A környezet tehát jól jár, és még én is élvezem.

Névjegy: Máté Bence

• A világ egyik legismertebbtermészetfotósa. 2002-ben az Év Ifjú Természetfotósa, 2010-ben Az Év Természetfotósa címet nyerte el a BBC versenyén; a világon egyedüliként érdemelte ki mindkét elismerést.
• Egyik védjegye a „detektívtükrös" fotósles kifejlesztése.
• A munkásságát bemutató látványos kültéri, LED-falas kiállítása 2019-ben magyarországi roadshow-n volt látható és 1 milliónál is többlátogatót vonzott.
• A több kontinensen folytatott lesépítések után napjainkban fotóstúrákat szervez, előadásokat tart, és élőhely megóvással foglalkozik.
• Máté Bence legfrissebb képeit az Instagram oldalán nézegetheted.