Íme azok a „titkos" úti célok, amelyek már nem is annyira titkosak!

A Holidu website készített kutatást annak érdekében, hogy kiderüljön, melyek azok a „rejtett kincsek”, amik nem igazán érdemlik meg a rejtett jelzőt.

Fotó: Unsplash

Sokan szeretnénk olyan helyekre látogatni, ahol nem kell megküzdenünk turisták tömegeivel, ilyenkor pedig jól jönnek az online olvasott ötletek. Vannak viszont olyan helyek, melyek bár egy időben biztosan rejtettnek számítottak, mára már egyértelműen nem azok.

Sokat olvasni olyan „ismeretlen” helyszínekről, ahol elviekben nem kéne látogatók tömegére számítanunk.

Ezek a cikkek viszont gyakran kontraproduktívak, hiszen gyakran emiatt szerez „nevet" magának egy-egy eldugott úti cél. A nyaralók kiadásával foglalkozó brit Holidu 100 olyan desztinációt vizsgált meg, amire hiteles utazási források és magazinok „rejtett gyöngyszemként” hivatkoztak, figyelembe véve, hogy az utazási újságírók hányszor említették meg cikkeikben az adott helyszíneket három hónap alatt. Ezen felül annak is utánajártak, hogy egy-egy desztinációra átlagosan hányszor kerestek rá az emberek a Google keresőjében. Ezek alapján összeállítottak egy ranglistát az elviekben „titkos”, a valóságban azonban igencsak látogatott helyekről.

10. Baku, Azerbajdzsán – 61 cikk, 401 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

9. León, Spanyolország – 223 cikk, 107 ezer keresés

Fotó: Getty Images

8. Feröer-szigetek – 70 cikk, 431 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

7. Asztúria, Spanyolország – 112 cikk, 203 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

6. Annecy, Franciaország – 99 cikk, 357 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

5. Vilnius, Litvánia – 131 cikk, 276 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

4. Plymouth, Egyesült Királyság – 207 cikk, 201 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

3. Zágráb, Horvátország – 116 cikk, 371 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

2. Riga, Lettország – 132 cikk, 365 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

1. Puglia, Olaszország – 278 cikk, 330 ezer keresés

Fotó: Shutterstock

AMI MÉG ÉRDEKELHET