30 éve találták meg az Alpokban Ötzit, a jégembert – fotógaléria

1991-ben két német hegymászó látta meg a hó alól kikandikáló mumifikálódott holttestet. Izgalmas felfedezésekhez vezetett Ötzi megtalálása.

Fotó: Getty Images

A jégmúmiát vagy jégembert Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi-Alpokban, a Hauslabjoch emlékmű közelében, 3210 méteres magasan, a hóhatár fölött találták meg, onnan az Innsbrucki Egyetem kórbonctani intézetébe szállították vizsgálatra.

Az első feltételezések szerint a holttest egy 40 éves korában elhunyt, modernkori hegymászó lehetett, aki az elmúlt évtizedekben rekedhetett a hegyen és eltűntként tarthatták eddig számon. Mivel a jégbe fagyott múmia teljesen ép volt, a kutatók egyre több érdekességet fedtek fel. Mint kiderült: Ötzi (vagy más néven a hauslabjochi ember) a legrégibb, teljes épségben fennmaradt emberi holttest.

Fotó: Getty Images

A kutatók így képzelik el Ötzit, a rézkori hegyi embert

A modern labortechnológiáknak hála olyan megdöbbentő adatokat tudunk Ötziről, hogy még ma is él 19 távoli rokona Tirolban. Ötzi nem volt éppen egészséges: érelmeszesedése volt, a koszorúerek állapota súlyos volt, de emellett még a veszélyes Lyme-kórral is fertőzött volt, és ha ez nem lenne elég, a vastagbelében pedig ostorférgek élősködtek. Annak ellenére, hogy az Alpokban valószínűleg már akkor is mezőgazdasággal és tejtermeléssel foglalkoztak, és az ott élők egyik fő tápláléka a tejtermék volt, Ötzi laktózérzékeny volt. Érdekes módon nem ez a sok, halmozott betegség vitte el a 40 éves rézkori embert, sőt nem is a foglalkozásaként űzött vadászat miatt sérülthetett meg. A kutatók rájöttek, hogy konfliktusba keveredett és leszúrták egy lándzsával, majd amikor védtelenné vált, a fejére mértek egy nagy ütést. A sérülése miatt nem tudott továbbmenni és megfagyott.

Ötzi halálakor is rendesen fel volt öltözve: medvebőrből készült sapkát és cipőt viselt, ruhái háziasított birka-, marha- és kecskebőrből és vadállatok bőréből készültek. A múmia mellett a korra jellemző eszközöket is találtak: lábszárvédőt, rézbaltát, nyílvesszőt, tőrt, csontból készült árt, kőpengét és amulettet. A réz akkoriban nagyon értékes fém volt, tehát Ötzi fontos, rangos ember lehetett.

Ötzié a legrégebbi tetoválás is: összesen 61 darab borította a testét, de akkoriban valószínűleg nem díszítésre használták. Lehetett a mintáknak szimbolikus jelentése is, sőt sok esetben a tetoválásoknak gyógyászati szerepet tulajdonítottak.

A jégember átka

Ötzivel kapcsolatban kering egy hegyi legenda, mit szerint átok ül azokon, akik háborgatták a jégbe fagyott múmia nyugalmát. Összesen 7 olyan kutató halt meg a kilencvenes és kétezres években, akik jelen voltak a jégember kiemelésekor és vizsgálták is a holttestet – autóbaleset, lavina, túrabaleset váratlan betegség végzett velük. A babonás tiroliak éppen ezért tisztelettel bánnak a heggyel és a múmiával kapcsolatban elzárkóznak mindentől.

Fotógaléria




Fotó: Flickr/ Michael Dr Gumtau


Fotó: Getty Images


Fotó: 123rf


AMI MÉG ÉRDEKELHET