Salzkammergut – bemutatjuk Ausztria gyöngyszemét!

Salzkammergut minden évszakban jó választás: tavasszal az ébredő természetben gyönyörködhetünk, nyáron úszhatunk a tavakban, ősszel kellemes városnéző sétákat tehetünk, télen pedig síelhetünk a hófödte hegyekben.

Fotó: Shutterstock
Salzkammergut Ausztria egyik történelmi tájegysége, amely a gmundeni sókamara által egykor felügyelt területen fekszik. A sóbányászat azonban már a múlté, ma a térség az egyik legvonzóbb osztrák turisztikai célpont. 1997 óta a Hallstatt - Dachstein/Salzkammergut régió az UNESCO világörökség része. Csaknem 80 kristálytiszta tavával és varázslatos hegyeivel ez a bájos vidék elképesztően sok élményt kínál a látogatóknak.

Hallstatt

Fotó: Shutterstock

A Hallstatti-tó (Hallstätter See) partjának keskeny sávjában fekvő városka házai úgy sorakoznak a meredek lejtőn, mintha egymáshoz lennének ragasztva, a facölöpökre építettek pedig szinte úsznak a tó felszínén. A Salzberg hegyen található a világ legrégebbi sóbányája, ahol már 4000 évvel ezelőtt kősót bányásztak. Az eredeti bányatelepen egy kiállítás található, amely egy modern fogaskerekű felvonóval vagy biztosított túraútvonalon (ferrata) érhető el.

Dachstein Skywalk

Fotó: Shutterstock

A Hallstatti-tó felett magasodik a 3000 méteres Dachstein, amelyre kabinos felvonóval lehet feljutni. 2700 méter magasan egy üvegpadlós kilátó várja a látogatókat. Aki pedig még ennél is több adrenalinra vágyik, sétáljon végig a Dachstein-függőhídon, amely egy 400 méter mély szakadék felett kanyarog, és a „Semmibe vezető lépcsőhöz" visz.

Salzburg

Fotó: Shutterstock

Salzburg világszerte ismert város, hírnevét azonban nemcsak virtuóz szülöttének, Wolfgang Amadeus Mozartnak, hanem páratlanul szép fekvésének és lenyűgöző szakrális építészetének is köszönheti. A város gazdagságát és a lakosság jólétét évszázadokon át a „fehér arannyal", azaz a kősóval folytatott nemzetközi kereskedelem biztosította. Egyházi épületeinek száma és különleges, itáliai hangulata miatt „Észak Rómájaként" emlegetik.

Sankt Wolfgang

Fotó: Shutterstock

A Schafberg-hegy lábánál, a Wolfgangsee partján fekvő festői város leghíresebb látnivalója a 14. századi temploma, amely a Regensburgból induló népszerű zarándoklat végpontja. A templomban található összetett oltárkép Michael Pacher munkája, amelyet az osztrák gótika kiemelkedő remekműveként tartanak számon.

Gmunden

Fotó: Shutterstock

Ausztria legmélyebb tava, a Traunsee partján található város régóta népszerű nyaralóhely – erről tanúskodnak azok a 19. századi villák és kastélyok, amelyeket az osztrák arisztokrata családok építtettek itt maguknak. Kedvelt túracélpont a 934 méter magas Grünberg hegy, melynek csúcsára felvonóval és gyalogosan is el lehet jutni.

AMI MÉG ÉRDEKELHET