Miért alakítanak ki szelfipontokat az amerikai nemzeti parkokban?

Sajnos a kirándulók magukra és a természeti kincsekre is egyre veszélyesebbek lettek, ezért már több, mint száz szelfiállomást építettek a látogatóknak.

Fotó: Shutterstock

A parkok karbanatartói azt remélik, egy idő után ezek ugyanolyan menő pontokká válhatnak, mint a meredek szikla szélén szelfizés.

Fotó: Unsplash

2021-ben kimondottan nagyot ugrott a szabadidős tevékenységek iránti kereslet: egyre többen mentek erdős, tanösvényes kirándulásokra, az Egyesült Államokban pedig a nemzeti parkokat özönlötték el az emberek. A tendencia pedig 2022-ben sem hagyott alább. Amerika legnépszerűbb parkjai közül több is látogatottsági rekordot döntött – a Yellowstone és a Grand Teton 19 ezerrel több látogatót fogadott, mint a korábbi években –, és a kirándulók igyekeztek minél előnyösebb szelfiket készíteni magukról a közösségi oldalakra. Sokukat még azt sem érdekelte, hogy egy szép helyre, akár fél órát is kellett várni, vagy, hogy egymás hegyén hátán próbálják megörökíteni a tökéletes pillanatot.

2018-ban például a Grand Teton Nemzeti Park dolgozói arra kérték a turistákat, hogy kerüljék a fényképek földrajzi címkézését, hogy megakadályozzák a helyi ösvények túlzsúfoltságát. Az Utah állambeli Arches Nemzeti Parknak és a Zion Nemzeti Parknak is be kellett zárnia ideiglenesen tavaly nyáron, mivel olyan tömegek rohanták meg a helyeket, hogy az már veszélyes volt a természeti kincsekre nézve. Több másik park pedig foglalási rendszerhez folyamodott, vagy egyszerűen korlátozta a látogatók számát.

Fotó: Unsplash

Innen már csak egy lépés volt a szelfiállomások felállítása, amivel nem csupán a zsúfoltságot hivatottak enyhíteni, hanem azt remélik, ezzel a halálos balesetek számát is csökkenthetik. A Grand Canyonban az utóbbi időben két halálos baleset is történt a túlságosan merész szefilzők miatt, akik a mélybe zuhantak.Azóta több, mint 100 szelfiállomás került ki szerte a parkokban, amelyek kevés karbantartás igényelnek, és a dolgozók szerint hamar megszokják majd a vendégek. A parkok karbanatartói azt remélik, egy idő után ezek ugyanolyan menő pontokká válhatnak, mint a meredek szikla szélén szelfizés.

AMI MÉG ÉRDEKELHET