Cool utazásra vágysz? A National Geographic szerint ezek lesznek a legizgalmasabb úti célok jövőre!

Hamarosan 2024-be lépünk, a nemzetközi utazási kiadványok pedig sorra adják ki a különböző listákat arról, hogy hova érdemes utazni a következő évben.

Fotó: Shutterstock


A National Geographic kiadta a „The Cool List for 2024" című rangsort, azzal a céllal, hogy erről szemezgessünk, ha egy kis izgalomra vágyunk. A listára harminc úti cél került fel a világ minden tájáról – az Albán-Alpoktól a madagaszkári Atsinanana-i esőerdőkig.

Fotó: Shutterstock

VALETTA

Európa uralja a lista majdnem felét 13 úti céllal, köztük Málta fővárosával, Vallettával, de az olaszországi Pompeji is ott van. A National Geographic külön kiemeli az európai vonathálózatot, ami rohamtempóban fejlődik, de talán ennél is érdekesebb, hogy az előrejelzésük szerint 2024-ben várhatóan Wales lesz az egyik sláger az utazók körében – részben a walesi whisky reneszánszának köszönhetően. Emellett a mexikói Yucatán-félsziget is ott van a legizgalmasabb célpontok között – Mérida, az állam legnagyobb városa egyébként már felkerült a Booking egyik listájára, ami szintén a trendi úti célokat rangsorolta.

A legizgalmasabb úti célok 2024-ben a National Geographic szerint

EURÓPA

Fotó: Shutterstock

WALES


  • Albán-Alpok, Albánia
  • Belfast, Észak-Írország
  • Emilia-Romagna, Olaszország
  • Galloway és Ayrshire déli része, Skócia
  • Európa vonattal
  • Nordland, Norvégia
  • Észak-Yorkshire, Anglia
  • Pompeji, Olaszország
  • Saimaa tórendszer, Finnország
  • Tartu, Észtország
  • A labdarúgó-Európa-bajnokság helyszínei, Németország
  • Valletta, Málta
  • Wales
  • Wild Atlantic Way, Írország
AMERIKA

Fotó: Shutterstock

NEW YORK


  • Atacama-sivatag, Chile
  • Lima, Peru
  • New York, USA
  • Miami, USA
  • Texas, USA
  • Dominikai Köztársaság
  • Új-Skócia, Kanada
  • Yucatán-félsziget, Mexikó
  • Esteros del Iberá, Argentína

AFRIKA

  • Akagera, Ruanda
  • Atsinanana-i esőerdők, Madagaszkár
  • Sierra Leone

ÁZSIA

  • Szikkim, India
  • Tajnan, Tajvan
  • Hszian, Kína

AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA

  • Victoria, Ausztrália
AMI MÉG ÉRDEKELHET