Ám ez korántsem volt mindig így: a legelső belső égésű motorral szerelt automobil, az 1886-ban szabadalmaztatott Benz Patent-Motorwagen például zöld színű volt, míg jól látható erőforrása élénkvörös színben pompázott. A világ első nagy sorozatban gyártott autója, az 1908 és 1927 között több mint 16,5 millió példányban elkelt Ford T-modell eleinte szintén piros, zöld és kék színben került piacra. A festékek közül a leghamarabb száradó fekete költségcsökkentési okokból, 1915 és 1926 között vált egyeduralkodóvá, de a vásárlók nyomására végül a Ford-kereskedések is színesbe borultak. A húszas évek közepére ugyanis Európában és Észak-Amerikában is egyre népszerűbbé váltak a színpompás járművek, amelyek sokszor rikító, egzotikus árnyalatokban pompáztak.

A második világháború után aztán a pasztellszínek jöttek divatba, de még a hetvenes-nyolcvanas évek sem vetítették előre az utóbbi évtizedekben eluralkodó „szürkeséget”. A színevolúció jól nyomon követhető a legnagyobb európai autómárka legnépszerűbb modelljén is: a Volkswagen Golf 1974-ben megjelent első generációját 12 különböző színben kínálták – a fehér és a barna mellett a sárga, a zöld, a kék és a piros különböző, akár rikító árnyalataiban. Az 1983-ban piacra dobott második széria színpalettája még mindig tarka-barka volt, a fekete csak 1992-ben, a harmadik sorozattal került be a Golf-kínálatba, míg húsz évvel később, a hetedik generáció egy visszafogott piroson és kéken kívül csakis a szürke színskála árnyalataiban jelent meg.

Európában jelenleg az autók mintegy 24 százalékát választják fehér, 21 százalékát pedig fekete színben, míg a szürke járművek 17, az ezüst négykerekűek pedig 13 százalékot tesznek ki. A piros, a kék és a barna autókat szinte ugyanakkora arányban (7–7 százalék körül) vásárolják az ügyfelek, a fennmaradó mintegy 4 százalékon pedig az összes többi szín osztozik.

A szakértők szerint mindennek több oka van.

Egyrészt egyértelművé vált, hogy a közömbös, semleges jelentéstartalmú fekete, a fehér és a szürke sokkal biztonságosabb az értéktartás szempontjából, mint az élénk, szélsőséges érzelmeket kiváltó színek, márpedig az új jármű vásárlásakor a legtöbben már tudatosan figyelnek arra, hogy később jó áron tudjanak megválni használt autójuktól. Másrészt a vidámabb, békésebb korszakokban („fellélegzés” a két háború között, vagy a hetvenes-nyolcvanas évek jóléti társadalmaiban) az emberek merészebbek, vágynak a pozitív hatásokra, és színesebb autókat vásárolnak.

Ez utóbbi szempontból jó hírnek tekinthetjük a legutóbbi trendeket, időközben ugyanis a Volkswagen Golf kínálatába is bekerült, és népszerűvé vált a feltűnő kurkumasárga, ahogy a többi tömeggyártó is nyit az élénk, sokszor a harsány árnyalatok felé. Az utóbbi évek trendi színei a pozitív jelentéstartalmat (remény, bizalom) hordozó zöld, az intenzitást és erőt sugárzó türkiz, az életkedvet és kreativitást szimbolizáló narancs. Az új trendszínek rendszerint a divat világában jelennek meg, majd a bútoriparban, és csak jóval ezután kerülnek fel a járművekre. A „késleltetett” hatás természetesen nem véletlen, hiszen a nagy gyártóknál az árnyalatok kifejlesztése az első vázlattól a kész festékig két-három évet vesz igénybe.

A folyamat leginkább az egyéniségüket immár az autójukkal is kifejezni akaró nagyvárosi fiataloknak szánt modelleken érhető tetten. A kisautók és a kompakt crossoverek vásárlói számára – a többi járműkategóriánál jóval nagyobb mértékben – fontos az individualizmus, amit természetesen a gyártók is követnek. A feltűnőbb árnyalatok mellett megnőtt a színes keréktárcsák és a kétszínű fényezések iránti kereslet is, a lehetőségek pedig már nem csak a külsőre szűkülnek le, hiszen egyre népszerűbbek a műszerfal színpompás dekorációs betétei is. A jövő pedig ebből a szempontból is jelentős változásokat hozhat, a legújabb generációs 3D-s nyomtatási technológia használatával ugyanis a gyártók olyan kiegészítőket is személyre szabott formában és színben kínálhatnak, amelyek a jelenlegi tömeggyártási viszonyok között még mindenki számára egyformák.