Tengerpart, történelem, gasztronómia – autós túra Dalmáciában!

Dalmáciában egy autós túra alkalmával nagyszerűen lehet vegyíteni a tengerparti pihenést és a felfedezés izgalmát.

Fotó: Shutterstock

Az Adria egyik gyöngyszemét, Dalmáciát, Zágráb felől az A1 autópályán lehet a legkönnyebben megközelíteni. Egy Zárától (horvátul Zadar) Trogirig tartó pár napos part menti túra esetén pedig a régió többezer éves történelme, illetve páratlan természeti kincsei is egyaránt rengeteg látnivalót kínálnak.

​Zára

Fotó: Shutterstock

Első állomásunk, a tengerparti Zára helyén már közel háromezer évvel ezelőtt is település állt, a Kr. e. I. században épült Fórum romjai pedig még ma is láthatóak. Zára alapos felfedezése akár több napig is eltarthat, de ha nincs ennyi időnk rá, akkor a Fórumon kívül a város egyik szimbólumának számító Szent Donát körtemplomot, valamint az Öt kút teret és a Városkaput nézzük meg feltétlenül. Zárában az éjszakai élet sem elhanyagolható, hiszen nincs olyan nyári hétvége, amikor ne történne valami. A rendezvények szinte egymást érik, ezek közül leglátványosabb a július végi Telihold Éjszaka, egy fáklyás felvonulással tarkított gasztronómiai rendezvény.

Sukosan

Fotó: d-marin.com

A part menti 8-as számú országúton Zárától csupán pár percnyire fekszik Sukosan, amely látványosan ötvözi Dalmácia minden értékét. Egyrészt a több kis falut magába foglaló településen számos impozáns templom áll, másrészt több mint harminchektáros marinája az Adria egyik legnagyobb jachtkikötője, ahol a hajózás szerelmesei ámulhatnak-bámulhatnak akár naphosszat is. Akik viszont a sukosani sétát választják, kezdjék útjukat a Szent Kasijan templommal: bár a most látható szentélyt a XVII. században építették, az épület helyén már a XIII. században is biztosan templom állt. Majd a régi falucska központjában felkereshetjük a Gornja Vrata várkaput, és az azzal szemben található templomot, melyet 1650-ben építettek és Szűz Máriának ajánlottak, amiért megvédte a helyieket a pestistől. Sukosan egyik szimbóluma az Aranyöböl kellős közepén meredező Valaresso rom, amely a XV. században még érseki palotának épült, de a török–velencei háborúk során súlyosan megsérült, majd a megmaradt romokat a földrengések még tovább pusztították, így ma már csak három pillér látható a tengerben.

Pirovac

Fotó: visit-croatia.hr

A 8-as országúton tovább haladva érkezhetünk meg Pirovacba, Észak-Dalmácia egyik leglátogatottabb turistaparadicsomába, ahonnan érdemes több kitérőt is tennünk, mielőtt tovább indulnánk déli irányba. Keletre tartva a Krka Nemzeti Park vár minket; a sziklák és vízesések által tarkított vadregényes folyóvölgy számos különleges növény- és állatfaj élőhelye – tíz halfaj például csakis itt él a világon. Pirovacból indulva a legegyszerűbben az 59-es autóúton, majd az A1-es autópályán hajtva juthatunk el a park skadrini bejáratához, ahonnan hajó visz fel a park legnagyobb vízeséséhez. Pirovactól nyugati irányban Murter szigetetalálható, ide felújított autóutakon juthatunk el, áthajtva a tisnói hídon. Murter is főként természeti adottságairól ismert, így festői szépségű öblökben fújhatjuk ki magunkat.

Sibenik

Fotó: Shutterstock

Majd folytathatjuk az utunkat déli irányba, jöhet az alig több mint 20 kilométerre, a Krka folyó torkolatánál fekvő Sibenik. A helyi látványosságok közül mindenképpen érdemes megnézni a világörökség részévé nyilvánított Szent Jakab-katedrálist, illetve a számos erőd egyikét. A horgászat szerelmesei mindenképpen szakítsanak időt az egyik helyi specialitásra, a nagyhal-vadászatra, amely során a nyílt tengeren lehet kipróbálni, milyen is kifogni akár 100 kilónál is nagyobb tonhalat, kardhalat vagy cápát.

Trogir

Fotó: Shutterstock

Sibenik után már a dalmáciai autós túra utolsó állomása, Trogir következik, amely mintegy 45 kilométerre található az 58-as út mentén. A város történelmi központja szintén fent van az UNESCO világörökségi listáján, nem véletlen, hogy a települést kis Velenceként is emlegetik. Jól felszerelt kikötője miatt Trogir a vitorlázók kedvelt célpontja, a kristálytiszta vízben pedig több méterre lelátni, így búvárkodásra is tökéletes. Itt egy ideig nyugodtan tegyük le az autót, és élvezzük a napsugarak és a víz kényeztetését!


AMI MÉG ÉRDEKELHET