6 város, amit nem hagyhatsz ki egy belgiumi és hollandiai utazás során

Brüsszelből induló, 6 várost érintő kiruccanás, ami rossz időben is felejthetetlen.

Fotó: Shutterstock

Belgium és Hollandia önmagában is megér egy-egy utazást, de ha tehetjük, akár össze is köthetjük a kettőt, a végeredmény pedig egy hangulatos, két országot felölelő kaland 6 városon át.

Brüsszeli városnézés

Fotó: Shutterstock

A város gótikus és barokk jegyeket is magán viselő főtere, a Grand Place, a Manneken Pis – azaz a legendás pisilő kisfiút ábrázoló szobor –, az 1958-as világkiállításra készített Atomium épülete, a Brüsszeli Királyi Palota és még egy képregénymúzeum is felkerülhet a listánkra, ha Belgium fővárosában járunk. Ne feledkezzünk meg a gasztronómiai örömökről sem: gofritól a klasszikus, belga sült krumpliig mindent érdemes végig kóstolni!

Autós túra esetén számoljunk azzal, hogy errefelé nemcsak az üzemanyag, bizony a parkolás is megterhelheti a pénztárcánkat. Ezt a nehézséget leszámítva merjünk egyszerűen csak „elveszni”, csavarogni a városban, nem fogjuk megbánni!

Brugge-i turistáskodás

Persze el lehet mondani rá, hogy már az unalomig ismételt, turistamágnes kisváros, de az a helyzet, hogy ez nem véletlen. Igazi, kulturált időutazásra számíthatunk, az épületek csodálatosak, mintha a középkorba csöppentünk volna. Érdemes felmászni Belfort harangtornyába, betérni a látványos főtéri sörözőbe, a Duveloriumba is, ha pedig megéheztünk, irány a főtértől száz méterre található Otomat nevű hely, amit elsősorban pénztárcabarát mivolta miatt ajánlunk.

Pillanatképek egy belga-holland hétvégéről

www.youtube.com

Pillanatképek egy belga-holland hétvégéről

Antwerpeni múzeummustra

Egy napra, de akár többre is érdemes megállni Flandria kulturális fővárosában, Antwerpenben, amely egy igazi nyüzsgő kikötőváros, szemet gyönyörködtető épületekkel és kiváló múzeumokkal. Járjuk körbe a Grote Marktot, vagyis a főteret, de a Szent Pál-templom és a Miasszonyunk Katedrális is megér egy-egy látogatást. Ha a múzeumlátogatások mellett – még Gyémánt Múzeumot is találunk a városban – még mindig marad időnk, akkor az 1843-ban alapított Antwerpeni Állatkert sem fog csalódást okozni.

Rotterdami hajókázás

Fotó: Shutterstock

A hely, amit a modernitás fellegváraként emlegetnek, és amely pont ezen tulajdonságai miatt igen megosztó az idelátogatók körében. Nagyszerű élmény becsatlakozni a Spido városnéző hajójának kikötői programjára, elvégre a világ egyik legnagyobb kereskedelmi forgalmát lebonyolító kikötőjében bőven van mit nézni, de az egyszerű városnéző vízibusz is remek program.

Szintén kihagyhatatlan a világörökségi „szélmalomfalu” bebarangolása, itt részben máig aktív és lakott, többszáz éves erőműveket is láthatunk. Ha pedig megéheztünk, irány a Markthal, vagyis a helyi piac látványra is káprázatos, díszített üvegcsarnoka.

Sajtkóstolás Goudában

Nincs olyan sajtrajongó, akinek ne dobbanna meg a szíve a városka neve hallattán, ahova már csak a Gouda Cheese Experience élményközpont kedvéért is megéri elmenni. A résztvevők interaktív módon pillanthatnak be a sajtkészítés titkaiba, a végén pedig kóstolót is kapnak.

Utrechti bringázás

Fotó: Shutterstock

Az Amsterdam kistestvéreként is emlegetett Utrecht nyüzsgő egyetemi város, ami nagyon is megéri a látogatást. A csatornák által szabdalt, színpompás virágzuhatagokkal díszített belváros egyszerre történelmi, mégis, az egymást érő szórakozóhelyek, éttermek, kávézók végtelenjének köszönhetően igazán friss hangulat uralkodik.

Ha van időnk és kedvünk, érdemes biciklire pattanni és úgy bejárni a várost – ez az utazás összes állomására igaz – hogy végül betérjünk az Olivier nevű helyre, ami nem más, mint egy templomépületben üzemelő söröző.
AMI MÉG ÉRDEKELHET