A Buckingham palota királyi rezidencia – ezekre kell vigyáznod, ha meglátogatnád!

Íme, néhány szabály, amit jó tudnod, ha felkeresnéd a világ egyik leghíresebb épületét.

Fotó: Shutterstock


Mint minden más nagy múltú európai városnak, Londonnak is számos látványossága van, a régmúlt, a jelen és a jövő épületei, jelképei jól megférnek itt egymás mellett. Mind közül a legismertebb talán a Buckingham-palota, a világ egyik legnépszerűbb épülete és leglátogatottabb turista célpontja.

Fotó: royal.uk

Az 1703-ban épült palota eredetileg városházaként funkcionált, de 1837 óta az uralkodók hivatalos londoni rezidenciája. A Westminster városrészben található épületet folyamatosan bővítették, az utolsó átalakításra a 20. század elején került sor. Népszerűségét és fontosságát jelzi, hogy a világ épületei közül tavaly erre kerestek rá a legtöbben a Google-ben.

Fotó: Shutterstock

A Buckingham-palota évente több tízezer látogatót fogad bankettek, kerti partik és egyéb rendezvények alkalmából. Egyszerű turistaként július és október között kereshetjük fel a palotát belső túrák keretében, ahol a látogatók egy virtuális vezető (audio guide) segítségével járhatják be a rezidenciát.

Ha nem szeretnénk kellemetlen meglepetésben részesülni, akkor érdemes jó előre megvásárolnunk az online jegyeket, illetve a látogatás tervezett időpontját is foglaljuk le. A jegyek ugyanis pillanatok alatt elfogynak, de a jegyárak is különbözhetnek attól függően, mely részeit szeretnénk megnézni.

Fotó: Shutterstock


Arról is tájékozódjunk, hogy milyen tárgyakat tilos bevinnünk a Buckingham-palotába, mert könnyen megeshet, hogy elkobozzák tőlünk. Az öltözködésünkre is ügyeljünk, tartsuk tiszteletbe a hely hagyományait.

TikTok-videónkban részletesen ismertetjük, mire kell  figyelnünk látogatásunk során: 

@drive.magazine Ezekre érdemes odafigyelned!🥸🇬🇧 #drivemagazine#foryou#uk#buckinghampalace#anglia#utazas♬ Cartoon background music(1156772) - MaxRecStudio
AMI MÉG ÉRDEKELHET