Egyetemeikről híres európai kisvárosok

Nem csak nagyvárosokban zajlik pezsgő diákélet.

Fotó: Shutterstock


Felsőfokú tanulmányaik során egyre többen választják a külföldi képzést, elsősorban a nagyvárosok neves intézményei felé orientálódva. Európában ugyanakkor több olyan kisváros is van, amelyek nagymúltú és kiváló, de csendesebb környezetben működő egyetemei tart karokkal várják a külföldi hallgatókat is.

LEUVEN (BELGIUM)

Az alig több mint 100 ezer lakosú Leuven nagy múltú egyetemi város, ahol a hallgatók száma meghaladja a 40 ezret. Itt található a világ legrégibb, ma is működő katolikus egyeteme, amely jövőre ünnepli fennállásának 600. évfordulóját és nagyszerű nemzetközi programja keretében olyan szakokat választhatnak az érdeklődők, mint az orvosbiológia, társadalom- és természettudományok, bölcsészet vagy mérnöki és technológiai képzések. De a jóhírű belga üzleti egyetemnek, a Vlericknek is van kampusza a gazdag kulturális és éjszakai élettel is rendelkező városban.

HEIDELBERG (NÉMETORSZÁG)

A Baden-Württemberg tartományban fekvő, jelenleg 160 ezres Heidelbergben még 1386-ban alapították Németország első egyetemét, amely immár 50 Nobel-díjas hallgatóval és oktatóval büszkélkedik. A Ruprecht–Karl Egyetemre egyetemre évente mintegy 30 ezer hallgató iratkozik be, ezek 20 százaléka rendre külföldről érkezik. A jelentkezők a természettudományoktól kezdve az orvosi képzéseken át a társadalomtudományokig válogathatnak a szakok között.

SALAMANCA (SPANYOLORSZÁG)

Spanyolország legrégibb egyetemét 1218-ban alapították, és jelenleg több mint 30 000 diákja van 50 különböző országból. A humán szakokban kiemelkedő intézmény hallgatója volt többek között a spanyol irodalom talán legismertebb alakja, Miguel Cervantes is. Ugyanakkor ideális hely az építészetet tanulók számára is, hiszen az egyetem nyolcszáz éves épülete mellett Salamanca óvárosa 1988 óta szerepel az UNESCO világörökségi helyszínei között.

OLOMOUC (CSEHORSZÁG)

A magyar nyelvterületen inkább Olmütz vagy Alamóc néven ismert, 100 ezres Morva-menti település a kisebb egyetemi város archetípusa, hiszen Közép-Európában itt a legnagyobb diákok aránya. A csodálatos környezetben felépült, 450 éves Palacký Egyetem nemcsak számos globális képzést és ösztöndíjat kínál az érdeklődő külföldi hallgatóknak, de az intézmény egyben az Olomouci Filmfesztivál főszervezője is.

MAASTRICHT (HOLLANDIA)

Maastricht középkori építészete és pezsgő kulturális élete leginkább azok számára lehet vonzó, akik a hagyományos helyett az innovatív oktatási modelleket keresik. A Maastricht Egyetem a multidiszciplináris megközelítés mellett kiemelt hangsúlyt fektet a kutatásra is, és mivel hallgatóinak fele más országból érkezik, a képzések többségét angol nyelven (is) tartják. Bár csupán 1976-ban alapították, főként az üzleti és gazdasági képzéseivel kiemelkedő Maastricht Egyetem már bekerült a világ 120 legjobb egyeteme közé.

AMI MÉG ÉRDEKELHET