Az „Öreg Hölgy” továbbra is Párizs egyik legnépszerűbb látványossága

Tavaly több turista kereste fel az Eiffel-tornyot, mint a COVID-19 világjárvány előtt.

Fotó: Shutterstock

6,3 millió látogatóval 2023-ban többen keresték fel az Eiffel-tornyot, Párizs emblematikus nevezetességét, mint 2019-ben a járványhelyzet előtt - jelentette be a monumentális látványosságot kezelő cég (Sete).

A kitűnő eredményekhez a Sete képviselői szerint az is hozzájárult, hogy a tavalyi évet, amely 2022-hez képest 8 százalékos látogatószám-növekedést hozott, „Gustave Eiffel halálának 100. évfordulója alkalmából számos tisztelgő esemény jellemezte", valamint "új szolgáltatások bevezetése", mint például vezetett túrák és gasztronómiai ajánlatok olyan kiváló mesterszakácsoktól, mint Frédéric Anton és Thierry Marx.

Fotó: Pixabay

Az „Öreg Hölgy” becenévre hallgató Eiffel-torony, amely 2019-ben 6,2 millió látogatót fogadott, 2020-ban március közepétől június végéig volt lezárva a járványhelyzet miatt, majd 2020 október végétől 2021 július közepéig ismét zárva kellett tartania. Az Eiffel-torony 2021-ben mindössze öt és fél hónapig volt nyitva, és abban az évben 2,1 millió látogatót fogadott. A látogatók között a legnagyobb részt továbbra is a franciák teszik ki (18,9%), őket szorosan követik az észak-amerikai turisták (18%), elsősorban az Egyesült Államokból (13,2%).

Fotó: Shutterstock

A Franciaországon kívüli európaiak a látogatók 44%-át tették ki, szemben a 2019-es mintegy 40%-kal. A németek álltak az élen (7,8%), őket követték az angolok (6,8%) és a spanyolok (6,4%). A 2023-ban Franciaországban rendezett rögbi-világbajnokság miatt az óceániai régióból érkező látogatók is többen voltak a megszokottnál (2,6% Ausztráliából és Új-Zélandról, szemben a 2019-es 2%-kal).

Hasonló tendencia érvényesül a párizsi nagy múzeumok esetében is.

Kivételes kiállításokkal és az járványhelyzet utáni, megszorításoktól mentes nyitvatartással ezek az intézmények történelmi látogatottsági rekordokat döntöttek (mint például a Musée d’Orsay), vagy visszatértek a 2019-ben regisztrált szintre.

AMI MÉG ÉRDEKELHET