A szaloncukor elődjét a 14. századi Franciaországban készítették előszöt, az egyesével csomagolt fondant-bonbonok végül meghódították Németországot is, és a német cukrászok által ért el Magyarországra, ahol immár felkerült a karácsonyfákra is. A 19. században Kugler Henrik budapesti cukrászdájában még kézzel készítették a szaloncukrot, majd Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester magyarországi csokoládégyárában kezdtek bele a szaloncukor nagyüzemi gyártásába, a Gerbeaud cukrászda megrendelésére.

Ám nem a cukorkák elkészítése volt a legnagyobb feladat a gyártóüzemben, hanem a csomagolás csinosítása, hiszen a legtöbb időt és energiát a papír rojtozása vitte el – végül ezt lépést is gépek végezték.

A szaloncukor formákat először rizsliszttel vonták be, hogy ne ragadjon bele a massza, majd beleöntötték a folyékony cukorfondantot, dermedés után kivették a formákból, és színes, csillogó fóliába, vagyis akkori nevén sztaniolba tekerték. Az első világháború előtt már nagyon keresett desszert volt, de csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy vásárolják a szaloncukrot, a szerény költségvetésből gazdálkodó családok maguk készítették. A két világháború között visszaszorult a nagyüzemi szaloncukor-gyártás és csak a 1950-es években indult újra. A népszerűsége pedig azóta is töretlen.