Extrém hinta a „világ felett” az Ecuadori Andokban

Vulkán és termálfürdők is várják a turistákat.

Fotó: Shutterstock


Baños de Agua Santa egy alig 15 ezer lakosú település Ecuador közepén, amely egy páratlan hintáról lett közismert és népszerű az utazók körében. Az eredetileg személyes célra elkészített hinta mára a dél-amerikai ország egyik legérdekesebb nevezetessége lett.

Az Ecuadori Andok csúcsai között, a Sangay Nemzeti Parkban található az az apró faházikó, amelyet Carlos Sánchez, az Ecuadori Geofizikai Intézet legrégebbi tagja épített A több mint 2600 méteres magasságban fekvő épület környéke valójában egy szeizmikus megfigyelőállomás, amit Sánchez azzal a céllal hozott létre, hogy rálásson a közelben levő Tungurahua vulkánra.

Fotó: Shutterstock

Az 5023 méter magas, a helyiek által Fekete Óriásnak is nevezett aktív vulkán egyik legpusztítóbb kitörése 2006-ban volt, nemzetközi hírnévére azonban 2014-ben tett szert. Sánchez ugyanis már korábban felszerelt egy hintát az unokái számára az egyik, állomás melletti fára, amit ekkor egy arra járó turistacsoport két tagja is kipróbált.

Ám miközben a fiatalok a felhők felett hintáztak, kitört a Tungurahua… A menekülő turisták gyorsan készítettek egy fotót a több ezer méter magasra kilövellő hamufelhőről, ami hamarosan bejárta a világot és később díjat is nyert a National Geographic fotópályázatán. Ennek a fényképnek köszönhető, hogy azóta turisták ezrei másznak fel jónéhány kilométert a hegyen, kizárólag azért, hogy kipróbálhassák a hires hintát.

A vitathatatlanul egyedi nevezetességű hintán kívül azonban más látnivaló is bőven akad Bañosban. A Tungurahuának köszönhetően több termálforrást is találhatunk a környéken, amelyeket ki is használnak a zöld környezetben kiépült wellness-szolgáltatások. Erre, illetve a város védőszentjére, Szűz Máriára utal a település teljes neve, a Baños de Agua Santa (magyarul: szentelt vizű fürdők) is.

Fotó: Shutterstock

Baños de Agua Santa

A helyiek úgy hiszik, hogy a szentelt víz úrnője (Nuestra Señora de Agua Santa) védelmezi a települést, aki a legendák szerint a környező vízeséseknél szokott megjelenni. Cseppet sem meglepő módon, a város zarándokhelynek számító gótikus templomát is neki szentelték. A legnépszerűbb fürdők a Cascada de la Virgen (A Szűz vízesése) lábánál helyezkednek el, ahol egy apró szentély is található. Ezen kívül is számos más vízesés és túraútvonal található a környéken, amelyek közül a Bañostól keletre fekvő Ördög Üstje-vízesés és a Machay-vízesés számít népszerű kirándulóhelyeknek.

A bátor turisták pedig ellátogathatnak a Río Blanco kalandparkba, de máshol is adottak olyan kikapcsolódási lehetőségek, mint a zipline-pályák, lovaglás, hegyikerékpározás, kajakozás vagy rafting. A legcsodálatosabb kilátásért pedig a város fölé épített Isten Kezei kilátóponthoz érdemes felsétálni.

AMI MÉG ÉRDEKELHET