5 látnivaló a festői Delftben

Hangulatos kisváros, megannyi történelmi látnivalóval.

Fotó: Shutterstock

Az Amszterdamtól egy órás vonatútra fekvő Delft Hollandia egyik igazán festői városa. A Schie folyó mentén Rotterdam és Hága között található, fontos egyetemi város, kereskedelmi és ipari központ, a 17. század óta pedig ikonikus, kék-fehér kerámiája és a legendás, németalföldi festő Vermeer is öregbítette a hírnevét.

Séta a történelmi piactéren 

Nincs is jobb hely Delft felfedezésének megkezdésére, mint a város történelmi piactere, a Delft Markt, amelynek két végében a város két fontos látnivalója is található: a gyönyörű Új templom (Nieuwe Kerk) és a városháza épülete. A templom közelében a híres holland államférfi, Hugo de Groot szobrát is láthatjuk, de akkor is ez lesz a mi helyünk, ha szeretnénk kiülni egy teraszra és meginni egy kávét, vagy ha megtapasztanánk, hogy milyen egy igazi vásár a városban, csütörtökön és hétvégente ugyanis egymást érik az árusok.

Andalgás a csatorna mentén

Fotó: Shutterstock

A Delft óvárosa körüli látnivalóktól csak egy rövid sétára található az Öreg csatorna (Oude Delft). A várost északról délre átszelő kanálist feltehetően az 1100-as évek elején építették, a mellette ácsorgó házak pedig olyanok, mintha egy megelevenedett festményt néznénk. Érdemes gyalog, vagy kerékpárral felfedezni a hangulatos környéket, átkelni a kedves kis hidakon és betérni a számtalan templom egyikébe.

A Vermeer Központ

Fotó: Shutterstock

Aki szeretne egy kicsit többet megtudni Delft legismertebb festője, a Leány gyöngy fülbevalója alkotója, Johannes Vermeer életéről és koráról, annak kihagyhatatlan program a Vermeer Központban (Vermeer Centrum Delft). A múzeum tele van a művészről és kortársairól szóló informatív, multimédiás kiállításokkal, de egyes művek pontos másolata és azok részletes története, sőt magyarázata is megtalálható itt.

Látogatás a Delfti Tudományos Központban

Az 1863-ban alapított Műszaki Egyetem területén található Science Centre Delft nagyszerű választás, ha szeretnénk a történelmi látnivalókkal teli utazásba egy kis játékosságot és tudományt is csempészni, különösen akkor, ha gyerekekkel utazunk. Kísérleti versenyautó- és repülőgépmodellek, szimulátorok és virtuális valóság segítségével ismerkedhetünk a tudománnyal.

A rózsás szélmalom

Fotó: Shutterstock

Delft egyik legszebb, eredeti állapotában megőrzött látványossága a Rózsa-szélmalom (Delft Windmill de Roos), amelyet eredetileg 1679-ben építettek és a városban található egykori 15 szélmalom utolsó példánya. A 350 éves kőépület mintegy hét emelet magas, és csodálatos kilátás nyílik róla a városra. Belsejében kiállításon ismerkedhetünk meg a környék és a szélmalmok szerepével, történetével.

AMI MÉG ÉRDEKELHET