Krakkó évről évre népszerűbb – íme 5 kihagyhatatlan látnivaló az egykori lengyel fővárosban

Ismerjük meg Lengyelország egykori királyi fővárosának gazdag történelmét, csodás tereit és modern jelenét!

Fotó: Shutterstock

Krakkó remek példa arra, hogyan lehet jó stílusban ötvözni a múltat és a jelent. A város középkori központja csodával határos módon szinte sértetlenük vészelte át a 20. századot, így lenyűgöző kastélyokat és múzeumokat látogathatunk végig, a kiemelkedő építészeti kincsek mellett pedig a város zsidó örökségét is felfedezhetjük. Ha szép időben érkezünk, akkor a város mai, modern arca már az utcákon ránk köszön, hiszen kellemes kávézóteraszok, éttermek, hangulatos vásárok várnak ránk.

Séta a piactéren

Fotó: Unsplash

A Rynek Glowny, Krakkó főtere, Európa legnagyobb középkori piactere a reneszánsz és a barokk építészet kiváló példája.

A meleg idő beköszöntével a téren kávézóasztalokat állítanak fel, ami arra csábít minket, hogy órákat ücsörögjünk italunk mellett, élvezzük a tér hangulatát, hallgassuk a cipők kopogását a macskaköveken. Nem meglepő, hogy a krakkói karácsonyi vásárt is itt rendezik meg, hiszen a tér meseszerű környezete jól illik az ünnepi időszakhoz. Minden órában meghallgathatjuk a Mária-templom egyik tornyából felharsanó kürtöt, amelyről 1392-ből származik a legkorábbi írásos emlék.

Kilátás a városháza tornyából

Fotó: Shutterstock

Bár a 14. századi városházát az osztrákok a 19. században lebontották, az épülethez tartozó 70 méter magas torony a tér egyik nevezetessége maradt. Mindössze 110 lépcsőfokot kell megtennünk ahhoz, hogy az egész főtér a lábaink előtt heverjen, a kilátóhoz vezető úton pedig régi fényképeket és az eredeti városháza makettjét is megtekinthetjük.

Lengyel finomságok

Fotó: Shutterstock

A Kazimierz, vagyis Krakkó egykori zsidó negyedének főterén álló kerek piacépület egykor baromfivágóhíd volt. Napjainkban finomabbnál finomabb krakkói street foodokat kóstolhatunk itt, köztük a zapiekankát, amit lengyel pizzaként is emlegetnek, és leginkább melegszendvicsre emlékeztet. Egy nyitott bagettet különféle feltétekkel – sajttal, paradicsomszósszal, fokhagymamártással, gombával – pakolnak meg, majd megpirítják. Egy másik harapnivaló, amit érdemes megkóstolni, az obwarzanek, az óriási puha perec, amelyet sóval, mákkal vagy szezámmaggal szórnak meg.

Látogatás a Schindler gyárba

Oskar Schindler zománcgyára, ahol a nácik elől megmenekített 1200 zsidónak adott munkát, ma múzeumként látogatható. Nemcsak Schindler erőfeszítéseit és az általa megmentett életek történeteit meséli el, amelyeket Steven Spielberg oly emlékezetesen ábrázolt Schindler listája című filmjében, hanem azt is bemutatja, hogyan viselték el a krakkóiak a második világháború idején a város náci megszállását.

A Kosciuszko-domb megmászása

Fotó: Pixabay

A Kosciuszko-domb egy szokatlan, de annál látványosabb tisztelgés Lengyelország nemzeti hőse, Kościuszko Tádé előtt. A mesterséges, kúp alakú domb tetejére egy spirális gyalogút vezet, a 326 méteres tengerszint feletti magasságban lévő csúcsra felérve pedig csodálatos kilátás nyílik a Visztulára és a városra. Tiszta időben még a 100 km-re lévő Tátra-hegység is látható.

A domb melletti erődítményekben kiállítást is láthatunk.
AMI MÉG ÉRDEKELHET