Ahogy a közvélemény egy része ma az önvezető járművektől tart, az automobilizmus hajnalán még maga az autó volt a félelem fő forrása: Angliában a 19. század végén a „közúti mozdonyok” legtöbb 4 mérföld/óra (kb. 7 km/h) sebességgel haladhattak, miközben egy előttük haladó embernek piros zászlót lengetve kellett figyelmeztetnie a többieket a közelgő veszélyre. Az utóbbi rendelkezést csak 1896 novemberében törölték el, egyúttal 14 mp/h-ra (22 km/h) emelve a maximális sebességet. Ennek örömére a brit Motor Car Club már a következő napra túrát szervezett London és a tengerparti üdülőhely, Brighton között.

Az Emancipációs Futamnak nevezett örömautózást ezt követően minden évben megismételték a 60 mérföldes (97 km) távon.

Csak a sebességhatár újabb törvényes növelését követően (ezúttal már 20 mp/h-ra), 1904-ben hagytak fel a futammal, mígnem 1927-ben a brit bulvársajtó újjáélesztette a London–Brighton futamot. A sebességemancipáció hősei előtt tisztelegve továbbra is csak az 1905. január elseje előtt készült járművek állhattak rajthoz, ami természetesen azóta sem változott a hagyománytisztelő szigeten. Mivel az indulók számát jó ideje 400 járműben maximálták, szakértőkből álló döntőbizottság határoz arról, hogy november első vasárnapján kik pöföghetnek ki a Hyde Parkból a brightoni Madeira promenád felé.