Dízel, másképp – teszten a Mercedes-Benz C 220d

A dízel hattyúdala vagy épp ellenkezőleg, egy bevált technológia feltámadása? Az új C 220d modellel a Mercedes-Benz csattanós választ adott a kérdésre.

Mivel a dízelmotorok bonyolultabb konstrukciók, mint a benzines erőforrások, a rájuk szánt fejlesztési keret is nagyobb volt, s az élen e téren – a BMW és a Mercedes–Benz vezetésével – a német márkák jártak. A dieselgate néven elhíresült botrány következtében azonban a technológia gyöngyszemei (is) mellékvágányra kerültek. Mára kiderült, hogy a Mercedes-Benz esetében teljesen indokolatlanul. A népszerű C 220d így visszatért száműzetéséből, ráadásul a dízelmotorokra szánt utolsó hatalmas (3 milliárd eurós) befektetés eredményeképpen születhetett újjá.

A négyhengeres, 2 literes, 200 LE teljesítményű erőforrás esetében a mérnökök nagyon eltalálták az ár/súly/fogyasztás/vezethetőség arányokat.

A márka rengeteg időt, energiát és pénzt ölt bele a károsanyag-kibocsátás csökkentésébe.

A C 220d tényleg takarékos modell: szinte semmilyen körülmények között nem több a fogyasztása 5 liternél 100 kilométerenként. A belső égésű motorokat ezen a téren mindig a városi közlekedés teszi a leginkább próbára, a Mercedes-Benz dízeljének azonban – a mild hibrid rendszernek köszönhetően is – a dugóban araszolás sem hozza meg az étvágyát. A dízelek igazi közegének számító autópályán pedig 4,8 l/100 km fogyasztást mértünk, ami 1300 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. Az elektromos autók térnyerésének korában ez már-már sci-fiket idéző értéknek számít.

Belső harmónia

A Mercedes-Benz sosem alkalmazott extravagáns dizájnelemeket a C-osztály esetében, és ez a tavaly piacra dobott ötödik generációnál sem változott. A finom vonalvezetést nem zavarják meg felesleges be- vagy kitüremkedések.

Az autó így sem veszít dinamikus jellegéből, ám közben kellően reprezentatív maradt.

A beltérben megtartottak néhány megszokott technikai elemet, mint az elektromosan állítható ülések ajtókon elhelyezett érintőgombjait vagy az automata sebességváltó választógombját, amely a volán mögött jobbra található. A többi műszaki elem – a nagyméretű digitális műszerfal, az infotainment rendszer tovább növelt érintőképernyője és az új multifunkciós, érintőgombokkal ellátott kormánykerék – már az új modell sajátja. Az enteriőr teljesen harmonikus, a kényelmes ülések, a felhasznált anyagok, a prémiumkategóriás audiorendszer, a hangulatvilágítás és a klímaberendezés stílusos szellőzői maximálisan kellemes utazási élményt biztosítanak, függetlenül attól, épp melyik ülés jut nekünk.

Választási lehetőségek

A motor 200 LE teljesítmény leadására képes, a mild hibrid által megtámogatva pedig akár 220 lőerőre is, míg a 440 Nm-es forgatónyomatékot 9 fokozatú automata sebességváltó közvetíti a kerekek felé. A modern konstrukció igazán sokoldalú, gyakorlatilag a sofőrön múlik, mit választ: 7,5 másodperc alatt akar felgyorsulni 0-ról 100-ra, vagy spórolósabban utazva, nyugodtan és (nemcsak a dízelautókhoz képest) halkan suhanni.

A 18 colos kerekek és a futómű feszes hangolása kissé kényelmetlen ötvözet: kiváló minőségű aszfalton, dinamikus vezetési stílussal valóban ad némi pluszt, a C-osztály megszokott eleganciájához és kényelméhez azonban jobban illene valamivel lágyabb „útkezelés”. Kisebb átmérőjű kerekekkel nyilván elérhető lenne, ám így az autó veszítene az elsöprő megjelenéséből. Kompenzáció gyanánt, opcionálisan, pneumatikus adaptív felfüggesztés és hátsókerék-kormányzás is rendelhető a C 220d modellhez.

A biztonsági asszisztensrendszerek terén a Mercedes-Benz mindig is kilógott a sorból – felfelé.

Az újítások általában a csúcsnak számító S-osztályban debütálnak, hogy aztán fokozatosan az alsóbb kategóriákban is megjelenjenek. Ezúttal nagyon gyorsan lezajlott az átmenet, így nem túlzunk, ha állítjuk, hogy a C-osztály – 2,3 millió pixeles digitális fényszóróival, gyalogosérzékelőjével, head-up kijelzőjével, a már-már autonóm vezetésével, kamerarendszerével, a hang- és ujjlenyomat-felismerő technológiával – bizonyos tekintetben egyfajta mini S-osztály lett…

3 INTELLIGENS EXTRa

DIGITAL LIGHT

Projektorként működve, nagy felbontású világítással reagál a forgalom, az úttest és az időjárás változó körülményeire. Célzottan kiemel területeket és a tájékozódást megkönnyítő információkat vetít az úttestre.

MBUX INFOTAINMENT

Az intuitívan, szóbeli utasításokkal vagy érintéssel irányítható rendszer képes a tanulásra és rövid idő alatt kiismeri vezetője szokásait és preferenciáit.

HEAD-UP DISPLAY

Képes az információkat és az utasításokat a sofőr látószögébe vetíteni. Az irányváltást jelző nyíl például a távoli kereszteződésben „vár” és egyre növekszik, ahogy közeledünk hozzá.

Mercedes–Benz C220 d – technikai adatok

  • MOTOR: turbódízel, 4 henger, 2,0 liter
  • MAX. TELJESÍTMÉNY: 200 LE
  • MAX. FORGATÓNYOMATÉK: 440 Nm
  • SEBESSÉGVÁLTÓ: 9 fokozatú, automata
  • VÉGSEBESSÉG: 242 km/h
  • MÉRETEK (H/SZ/M): 4751/1820/1437 mm
  • CSOMAGTÉR: 455 liter
  • ALAPÁR: 42 184 euró
AMI MÉG ÉRDEKELHET