Balkáni tókerülő – hosszúhétvégés üdülés a Shkodrai-tónál (1. rész)

Albánia és Montenegró határán vadregényes, itt-ott még érintetlen, nyáron sem túlzsúfolt tó vár ránk lenyűgöző hegyek és erdők ölelésében.

Fotó: Shutterstock

A népszerű montenegrói Kotor és Budva, illetve az egyre inkább felkapott albán tengerpart árnyékában megbújó Shkodrai-tó egyelőre alig szerepel a turisztikai toplistákon, pedig annyiféle programot ígér, hogy a legek között is megállná a helyét.


Fotó: Shutterstock

A régióban a természet az úr és a legfőbb látványosság is egyben.

A tó egésze védett terület: a montenegrói oldalon az 1983-ban alapított Shkodrai-tó Nemzeti Park részét képezi. A pompás környék számtalan útvonallal vonzza a kirándulókat, a víz szerelmesei a régió kínálatából pedig számtalan lehetőség közül választhatnak: a helyi lakosok fele csónak- és kajak-bérbeadással foglalkozik, így mód nyílik csoportos és egyéni, akár horgászattal összekötött vízi kalandokra is.

Mintegy 270 fajával a tó Európa egyik leggazdagabb vízimadár-rezervátuma.

Fotó: Pixabay

Virpazarból több, jelzett túraösvény is indul, a kikötőben pedig a védettséget élvező nádasvilágba tartó hajókirándulások közül válogathatunk. A vízre szállást semmiképp se hagyjuk ki, a tavirózsákkal és békanyállal tarkított hullámok hátán hajókázva vagy kenuban, kajakban evezve ugyanis testközelből figyelhetjük meg a milliónyi szitakötőt, vízipókot és nádi madarat.

Ha túráznánk egyet, de csak egy kisebb kirándulást tennénk, válasszuk az igényes pihenőhelyekkel kiépített Mijela ösvényt, mely kisgyerekekkel is alig két óra alatt bejárható. Az itt-ott régi kőbányáktól szegélyezett útról pazar kilátás nyílik a tóra. Komolyabb erőpróbát a 22 kilométeres, Virpazar‒Rijeka Crnojevica útvonal jelenthet, mely két meredek emelkedőtől eltekintve viszonylag sík terepen, erdőkön, mezőkön, apró tanyákon át vezet.

​Rejtett kincsek

Fotó: Shutterstock

A montenegrói Rijeka Crnojevica, ahova hajóval és autóval is eljuthatunk, több okból sem hagyható ki.

Mindenekelőtt azért, mert a nagyközönség még alig ismeri. A bűbájos folyóparti falucska alig 175 lakost számlál, szép kőházai, ódon kőhídja a régmúlt időket idézik. A főtéren található Old Bridge Restaurant teraszáról – a környék kitűnő halételeiből falatozva – a település legszebb arcában gyönyörködhetünk.

Fürdőruhát feltétlenül vigyünk magunkkal, a települések partszakaszai egyébként is tüneményesek! A montenegrói oldalon, az albán határ közelében található Murici strandot a helyieken kívül kevesen keresik fel, pedig itt található a tó talán legszebb, illetve egyetlen homokos fövennyel büszkélkedő fürdőhelye.

​Ennivaló örömök

Fotó: Shutterstock

Szintén kevés ide látogató programtervében szerepel borkóstoló, noha a Shkodrai-tóhoz tett kirándulásunk nem lehet teljes nélküle. A legkedveltebb fajták közé tartozik a mélybordó színű, édes-fűszeres desszert vörösbor, a vranac (fekete mén), valamint a könnyű és friss fehérbor, a krstač. Pince-, illetve ültetvénylátogatással egybekötött borestet több vendéglátóhely is kínál, például a többszörös díjnyertes Cermeniza borászat, illetve a festői hegyoldalra kapaszkodó, idén 102 éves családi pince, a Mrkan is.

Annak ellenére, hogy a tavon két ország osztozik, az éttermek többségében hasonló ételekkel találkozhatunk, a gasztronómia ugyanis mindkét oldalon helyi halakra, rákokra, vadakra épül. A Shkodra nem a fine dining fellegvára, a helyi vendéglőkben mégis ízletes, tradicionális, családias fogásokból válogathatunk. Kóstoljuk meg a nyílt tűzön főzött rakott tésztát, a fliját, vagy az agyagedényben sült joghurtos-fokhagymás bárányt, a kastradinát. A tóból kifogott pontyot, a krapot grillezik vagy sütik, és friss salátával, krumplival tálalják. Hazafelé indulóban pedig gondoljunk az otthoniakra is, és vásároljunk be sajtokból: a juhtej alapú, kemény kaçkavall, valamint a lágy és omlós djathë i bardhë bizonyosan nagy sikert arat majd.

Sorozatunk következő részében bemutatjuk a környék legfőbb látnivalóit és célpontjait.

AMI MÉG ÉRDEKELHET