Grenenben egyszerre két tengerben állhatsz – lássuk, hol van ez az érdekes és népszerű partszakasz!

Az Északi- és a Balti-tenger a dániai Gregennél ér össze – a zátony folyamatosan növekszik, csak éppen még senki nem jött rá, pontosan miért.

Fotó: Unsplash

Grenen magyarul azt jelenti faág. A dániai vékony földnyelv azért kapta ezt a nevet, mert apálykor csak egy gally vékonyságú földdarabon lehet besétálni a két tenger közötti részre. A hely Skagenhez esik közel, de a távolban kirajzolódik a svédországi Göteborg látképe is. Vajon milyen környezeti hatása van a két tenger találkozásának?

Fotó: Shutterstock

A Grenen-fok Dánia egyik legnépszerűbb látványossága, évente körülbelül egymillióan keresik fel.

A képződmény egyrészt azért vonzza a látogatókat, mert a hullámosabb Északi-tenger és a nyugodtabb Balti-tenger találkozása igen látványos, másrészt, mert egy apró, 3 négyzetkilométeres nemzeti parkban előszeretettel pihennek a fókák. Az erős áramlatoknak köszönhetően sok homok rakódik a földnyelvre, amin a turisták kényelmesen besétálhatnak, gyönyörködhetnek a közeli nagy kikötőbe érkező hajókban, vagy a ki-kikukucskáló fókacsaládokra. Rengeteg madár is él itt, olykor pedig megjelennek a fehércsőrű delfinek, a csukabálnák, a kardszárnyú delfinek, a rozmárok és a hólyagos fókák is.

Fotó: Shutterstock

Grenenben 1571-ben épült az első világítótorony, miután olyan sokan futottak zátonyra az erős áramlatok miatt, hogy a hajósok megkövetelték a figyelmeztető jelzést. 1807-ben, a napóleoni időkben vívott angol-dán háború alatt a világítótornyot kikapcsolták, és katonákkal védték a tornyot, nehogy az angolok visszakapcsolják. Mire ők válaszul, nem messze a parttól, egy világító hajót horgonyoztak le, hogy így segítsék a kereskedelmi és katonai hajózást.

AMI MÉG ÉRDEKELHET