A zsúfolt és drága Velence helyett, válassz egy ugyanolyan szép, ráadásul közeli alternatívát – íme Treviso!

A Velencétől harmincperces vonatútra található Treviso hasonlóan gazdag történelemmel, középkori épületekkel és romantikus kanálisokkal várja a látogatókat.

Fotó: Shutterstock

Velence egyre kevésbé bírja a magas látogatószámot. A becslések szerint az olasz város körülbelül ötször annyi egynapos turistát fogad, mint ahány főt az állandó lakossága kitesz. Trevisóban ez a szám jóval alacsonyabb, miközben a Sile és a Botteniga folyók kereszteződésénél található városban is megtapasztalhatjuk a velencei életérzést. A város egyik legszebb csatornája, a „Canale dei Buranelli” például a város közepén fut végig.

Trevisót nem csupán a kanálisok teszik romantikussá, hanem az építészeti remekművek is.

Az egyik híres látványosságának a Fontana delle Tette szökőkútja számít, mely 1559 óta díszíti a várost. A történelem során a kútból néha víz helyett bor folyt – fehér az egyik mellből, vörös a másikból. Egykoron Treviso lakosai szerencsések voltak, ugyanis minden év őszén három napig ingyen borozhattak a szökőkútnak hála.

Fotó: Shutterstock

Akiket elvarázsolt a Szent Márk tér, azoknak a trevisói Piazza dei Signori is tetszeni fog.

A 13. században épült tér a város szívében található és olyan történelmi épületekkel van körbevéve, mint a Palazzo dei Trecento vagy a Palazzo del Podestá. A Piazza dei Signorin kívül meglátogathatjuk még a San Vito Piazzát és a Piazza del Duomot is, és ha erre járunk az éttermek teraszán mindenképpen kóstoljuk meg a Trevisóból származó tiramisút is!

Fotó: Shutterstock

A városban fellelhető impozáns épületek közé tartozik a Cattedrale di San Pietro Apostolo is, melynek története egészen a hatodik századik vezethető vissza. Az épületet hat római kori oszlop szegélyezi, belsejében pedig az egyik legelismertebb reneszánsz művész, Tiziano festményét csodálhatják meg a látogatók. Az utazók a katedrális alatt elhelyezkedő 11. századi kriptát is meglátogathatják.

Fotó: Shutterstock

Ha ez még nem lenne elég, Treviso egyik legkülönlegesebb látványosságának egyértelműen a 16. században épült várfalak tekinthetők. Nyaranta különböző gasztronómiai programokat, borkóstolókat szerveznek a környékre, melyeknek kiváló levezetése lehet egy, a falak körül tett esti séta.

AMI MÉG ÉRDEKELHET