Vajon lehet spórolni a nemzetközi vonatjegyeken? A szakértő szerint igen!

Tanácsadónk: Björn Bender a vasúti közlekedéssel foglalkozó Rail Europe internetes platform ügyvezetője, aki nagy vonatrajongó és egyben az iparág elismert szakértője.

Foto: Shutterstock


A vonatos utazások egyre népszerűbbek, ám nem minden esetben számítanak a legolcsóbb közlekedési formának. Nem egyszer előfordul, hogy úti célunkra egy fapados légitársasággal is olcsóbban juthatunk el, mint kötöttpályás közlekedéssel. Björn Bender szakértő segítségével azonban bemutatunk néhány tippet, amivel lefaraghatsz a költségeidből!

  • Ne féljünk az átszállástól! – A közvetlen járatok kétségkívül kényelmesek, ugyanakkor általában drágábbak is az átszállásos megoldásnál. Ha azonban hajlandóak vagyunk akár csak egy alkalommal is járatot váltani, sokkal olcsóbban is kijöhetünk. Ráadásul ma már a legtöbb pályaudvaron könnyen és gyorsan megoldható az átszállás.

Fotó: Shutterstock

  • Foglaljunk időben! – Minél korábban foglalunk, annál olcsóbban jövünk ki – így szól a közlekedés aranyszabálya. Bender szerint a helyzet kicsit bonyolultabb ennél: általában létezik egy konkrét időablak, amikor a legkedvezőbb áron vásárolhatunk jegyet. Rendszerint 7-12 héttel az utazás napja előtt érdemes foglalnunk.
  • Ne a vasúttársaságokon keresztül foglaljunk! – Ez a fajta tudatosság a repülésben már jelen van: a többség már nem a légitársaságok honlapján keresztül foglal jegyet, hanem különböző ár-összehasonlító platformokon keresztül. Vonatjegy-vásárláskor azonban gyakran a régi berögződéseinkre hagyatkozunk, pedig nem kéne: az említett Rail Europe-on kívül az Omio és a Kayak is kínál hasonló szolgáltatást.

Fotó: Shutterstock

  • Vegyünk részt a hűségprogramokban! – Ahogy a légitársaságok, úgy általában a vasúti cégek is honorálják a visszatérő vendégeket. Ha gyakran közlekedünk vonattal, mindenképpen éljünk a hűségprogram adta lehetőségekkel! Így nemcsak a jegyárból kaphatunk engedményt, számtalan egyéb kedvezménnyel is jutalmaznak minket.
AMI MÉG ÉRDEKELHET