Bár a panino már egy XVI. századi szakácskönyvben is említésre kerül, igazán csak a múlt század hetvenes éveiben vált népszerűvé a milánói bárokban. Az olaszul kis kenyeret jelentő panino a munkások hagyományos ebédjének számított. Akkor lett igazán felkapott, amikor az olasz bevándorlóknak köszönhetően eljutott az Egyesült Államokba. A múlt század nyolcvanas éveiben a panini körül egész kis popkultúra jött létre, a viszonylag unalmas amerikai szendvicspiacon pedig valóságos kulináris forradalmat okozott.

Hogy mitől annyira különleges a panini? Az olaszok hagyományosan ciabattából, focacciából vagy teljes kiőrlésű bagettből készítik. Olyan péksüteményt ajánlott választani, amely grillezésre is alkalmas. A töltelék különböző lehet, a lényeg, hogy a péksütemény a grillben jól átmelegedjen, a hozzávalók összeérjenek és a végeredmény kellemesen ropogós legyen. A sütés hatására a szendvics laposabb lesz, így a hamburgerrel ellentétben egyszerűbben fogyasztható. Érdekesség, hogy a szendvicssütőt az izzólámpa feltalálója, Thomas Edison alkotta meg 1920-ban. Mint sok más találmánynál, itt is évekbe telt, míg ténylegesen használni kezdték.