Hipszterek mesevárosa Észtországban – barangolás a Baltikumban! (4. rész)

Tallinn történelmi belvárosa 1997 óta a UNESCO világörökség listáján található.

Fotó: Shutterstock


Sorozatunk záró részében a körút észtországi részéről olvashatsz. Ahogy a tengerparti országúton hátunk mögött hagyjuk Lettországot, úgy fordulunk rá utunk utolsó és legészakibb állomására, Észtországra. Először Tallinnba hajtunk, mely 2023-ban az Európa Zöld Fővárosa cím büszke tulajdonosa.

Fotó: Shutterstock

Észtország fővárosát, Tallinnt megcélozva biztosan bennünk sem marad kétség azt illetően, hogy az Alexander Nevsky-katedrálist habcsókból formázták, a középkori várfal 36 tornya cukorsüveg, a Pikk utca színes házai pedig bizonyosan cukormázból készültek!

A látvány egészen mesebeli – amolyan „grimmes”.

Ez az érzésünk csak tovább erősödik, ha bejárjuk a bűbájos ékszerdobozkát, a balti fővárosok közül leginkább korhű történelmi óvárost. Kacskaringós, szűk, macskaköves sikátorok vezetnek a főtérre, melyet a 13. századi gótikus óriás, a Városháza ural. Erre a részre érdemes rászánni akár egy egész ráérős napot, energiapótlás gyanánt pedig az árkádok alatt megbúvó autentikus „falodákban” középkori stílusban falatozhatunk kolbászokat és a fahordók mélyéről magunknak kihalászott ecetes uborkákat.

Fotó: kumu.ekm.ee

Kumu Művészeti Múzeum


Másnap aztán, kicsit visszaszellemülve a 21. századba, a hipszterek és művészek nyomába eredhetünk az egykori halásznegyedből újjáépített Kalamajában. Az elhanyagolt ipartelepből újjászülető, rohamtempóban fejlődő városrészben ma már újhullámos bárok, közösségi terek és stúdiók vonzzák mágnesként a fiatalokat.

Tarka, bohém faházak, ipari épületek és minimalista üvegpaloták sorakoznak egymás mellett.

Tallinni kuriózum az Estonia zongoragyár, ahol a mai napig világszínvonalú versenyzongorákat gyártanak, míg a közkedvelt, reggeltől estig nyüzsgő Telliskivi Creative City épületegyüttese már búcsút mondott a gyári múltnak, és irodaházként működik. Az itt található Kumu Művészeti Múzeum kortárs kiállításain az észt festészet, szobrászat és dizájn legjavába pillanthatunk bele. A PROTO Invention Factory a családos nyaralások kihagyhatatlan programpontja: az interaktív központ egyesíti a virtuális valóságot, a tudományt és a fantázia világát.

Fotó: lorebistroo.ee

A többi balti országhoz hasonlóan borscsban, ezerféle módon elkészített krumplialapú ételben, vadhúsban és tengeri herkentyűkben az észteknél sincs hiány, ám ha gasztronómiai örömöket keresünk, Tallinnban járunk a legjobb helyen. Az észt, szláv és orosz konyha keveredéséből itt bizony a legjobbat találjuk, jellemzően szezonális és lokális hozzávalókból megálmodva. Egy középkori taverna félhomályában rendeljünk füstölt szaláka heringet fekete rozskenyérrel vagy szuljt, azaz kocsonyát, és igyunk hozzá egy jó pohár glöggöt. A forró ital akkor autentikus, ha a boron és a fűszereken kívül Vana Tallinn likőrt is kevernek bele. Az ügyeletes kedvenc a vállalható árakkal és kimagaslóan jó értékelésekkel, hétköznapokon – kvázi menürendszerben – mindössze hét euróért pompás főételt kínáló Rataskaevu 16, ahová a helyfoglalás erősen ajánlott. Bár más árkategória, ínyencek figyelmére érdemes a helyi őstermelők alapanyagaiból ízlésesen dolgozó, 2022-ben Michelin-csillaggal elismert Lee.

Fotó: Visit Estonia

Az Észt Szabadtéri Múzeum Tallinntól alig nyolc kilométerre található, 72 hektáros területével remek egésznapos program családdal, de kettesben is. A skanzen egy 18-19. századi falu életnagyságú rekonstrukciója, amely templomot, kocsmát, iskolaházat, malmokat, tucatnyi tanyát és más látnivalót foglal magában, nem beszélve már-már ijesztő méretű, ódon szélmalmairól.

Népi mesterségekbe kaphatunk betekintést, elleshetjük a környezetkímélő háztartásvezetés néhány ősi fogását.

A takaros kertek között, a változatos csoportos foglalkozások alatt, vagy csak úgy ráérősen sétálgatva kifejezetten jól fog esni egy kicsit lelassítani ingerekben bővelkedő balti körutunk végén.

AMI MÉG ÉRDEKELHET