Egyre egzotikusabb állatokkal várják vendégeiket a japán kávézók

A macskák után törpemalacok az új kedvencek.

Fotó: Facebook


Nemcsak számtalan új kávékülönlegesség terjedt el az elmúlt évtizedben a kávézók világában, de világszerte egyre népszerűbbé váltak az olyan helyek is, ahol a vendégek macskák társaságában kávézhatnak. A Cat Cafék mintájára Japánban már a vendégek között sétálgató törpemalacokkal is kísérleteznek.

Fotó: Facebook

A 2019-eben megnyílt tokiói MiPig Caféban első látásra igencsak furcsa látvány fogadja a vendégeket, amely azonban többnyire mosolyt csal az arcukra. A japán fővárosban már nem ez az egyetlen hely, ahol törpemalacokkal kávézhatunk, de ez volt az úttörő ezzel az állattal, amely nem nő nagyobbra egy corgi kutyánál.

Fotó: Getty Images

„Minden malacnak egyedi személyisége van: míg egyesek elég makacsak, addig egy-egy társuk például kifejezetten bújós” – nyilatkozta az EuroNews-nak Siho Kitagava, a MiPig egyik vezetője. A macskás és törpemalacos kávézók után már olyanok is megnyitottak Japánban, ahol sünök, baglyok vagy egyenesen kígyók várják a vendégeket, akiknek többségét felvidítja az állatok társasága.

Fotó: Facebook

Az állatos kávézóknak azonban ellenzői is vannak, állatvédő csoportok szerint egyrészt nem kéne ilyen módon profitálni belőlük, másrészt pedig az apró kávézókban nem mindig van meg a szükséges mozgásterük. Azt viszont már kisebb problémának tartják, ha a menhelyek kávézók létesítésével próbálnak gazdikat találni az amúgy kóbor állatoknak.

Az állatos kávézók pártját fogja Dr. Bruce Kornreich, a New York-i Cornell Egyetem állatorvosi tanszékének professzora:“Az állatok nagyban segítenek az embereknek, hiszen társaságuk kimutatottan csökkenti a stresszt, és összességében pozitív hatást gyakorol a mentális, valamint fizikai egészségünkre”.

AMI MÉG ÉRDEKELHET